ESEMÉNYEK
|
Hetedik alkalommal nyitja meg kapuit a Budapest Pálinkafesztivál Többszáz féle pálinkát és hozzájuk illő finom ételeket kóstolhatnak végig élőzenés kíséret mellett a VII. Budavári Pálinkafesztivál vendégei.
|
||
|
Az önkormányzat rendezi az agrárexpót Pápán Az idén az önkormányzat rendezi meg a hagyományos agrárexpót Pápán, ami finanszírozási problémák miatt csaknem elmaradt.
|
||
|
Kalandozz idén is vidéken! A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA idén is meghirdeti népszerű programját, a Vidék Kalandot.
|
||
|
Megnyílt a Budapest Tavaszi Fesztivál Ünnepélyesen megnyitották a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivált pénteken az Iparművészeti Múzeumban. Az eseményen részt vett Tarlós István főpolgármester és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, aki elmondta, hogy a rendezvény nem csupán a kultúrát támogatja, hanem a Magyarország iránt érdeklődő vendégek számára lehetővé teszi, hogy az országot jobban megismerjék.
|
||
|
Idén is megrendezik a Sándor-napi Bormustrát Tapolcán A hagyományoknak megfelelően idén is Tapolcán rendezik meg a Balatoni Borrégió egyik legjelentősebb szakmai találkozóját, a Sándor-napi Bormustrát, amelyen a régióban termelt, tavalyi évjáratú illatos fehérborokkal ismerkedhetnek a szakértők, érdeklődők.
|
||
|
Tisztújítás az AGRYA Országos Gyűlésén A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége Országos Gyűlésén kiderült: a küldöttek döntése alapján tovább kell erősíteni kell az AGRYA szakmai-érdekképviseleti tevékenységét.
|
||
|
Kezdődik a Prodexpo Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár is részt vesz az egyik legjelentősebb nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításon Moszkvában. A négynapos Prodexpón hazánk nemzeti standdal, és 13 céggel képviselteti magát.
|
||
|
Divatos is lehet a mezőgazdaság Már a negyedik Mire KAP-ható a városi ifjúság? konferenciát rendezték meg február elsején, ezúttal Debrecenben. A VM VKSZI által szervezett eseménysorozat városi középiskolásokat és egyetemistákat vezet be az EU Közös Agrárpolitikájának útvesztőibe.
|
||
|
Magyarország energetikai szakkiállítása hatodszor Budapesten Hatodik alkalommal rendezik meg Budapesten Magyarország energatikai szakkiállítását, idén május 10-12. között.
|
||
|
Megnyílik a Foodapest és az UKBA a hét végén Megnyílik vasárnap, február 5-én a Foodapest Nemzetközi Élelmiszer, Ital, Élelmiszer-gépipari és Vendéglátóipari Szakkiállítás, valamint az UKBA Nemzetközi Cukrászati, Sütőipari és Gasztronómiai Szakkiállítás Budapesten, a Hungexpo kőbányai vásárközpontjában - mondta Siklósi Csaba, a Hungexpo kereskedelmi igazgatója sajtótájékoztatón.
|
||
|
Minden idők legtöbb látogatója az AGROmashEXPO-n Az előzetes adatok szerint több mint 25 ezer érdeklődő kereste fel a jubileumi, 30. AGROmashEXPO kiállítást a HUNGEXPO-n, s ez 25 százalékkal több mint az utóbbi évek átlagos látogatószáma.
|
||
|
Gazdacsúcs az AGROmashEXPO kiállításon Várakozáson felüli látogatottsággal dicsekedhet a jubileumi, 30. AGROmashEXPO. A HUNGEXPO-n zajló agrárkiállítást az első két nap mintegy 20 százalékkal több érdeklődő kereste fel, mint tavaly ez idő alatt, s ez egyben az előző évek legjobb részeredménye is.
|
||
|
Nőtt a gépberuházások értéke a mezőgazdaságban Jelentősen nőtt a gépberuházások értéke tavaly a mezőgazdaságban: az első kilenc hónapban értékük meghaladta az 51 milliárd forintot, ez 68 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a 30. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás megnyitóján.
|
||
|
Fazekas Sándor visszaszerezné az elveszített piacokat Csak kezdeményező fellépéssel lehet visszaszerezni azokat a piacokat, amelyeket a korábbi kormányzat elvesztett, a magyar agrárdiplomácia ezért a következő hónapokban egy sor olyan országban megjelenik, amelyek korábban a magyar termékek vásárlói voltak - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Berlinben, ahol az agrárminiszterek világtalálkozóján vett részt.
|
||
|
Fazekas Sándor Berlinbe utazott a nemzetközi Zöld Hétre Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter is részt vesz a nemzetközi Zöld Héten (Grüne Woche), amely január 19-én kezdődik Berlinben - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
|
||
|
Két berlini szakkiállításon mutatkoznak be a magyar termelők Két berlini kiállítással indítja az évet az Agrár Marketing Centrum (AMC).
|
||
|
A hazai legnagyobb agrár seregszemle: AGROmashEXPO Az idei AGROmashEXPO ismét az agrárágazat legszélesebb körű bemutatkozása lesz. Már most kétszerese a kiállítók által lefoglalt terület a tavalyinak, azaz nettó 20.000 négyzetmétert már biztosan megtölt a 180 kiállító.
|
||
|
Mezőgazdasági innovációs újdonságok január végén Először a január végén megrendezendő budapesti AGRO+MASHEXPO kiállításon mutatják be az Év Traktorait a nagyközönségnek - tájékoztatott Pákozdi József, a kiállítás sajtófőnöke.
|
||
|
Több mint százmilliós turizmuserősítő projekt indul Hévízen Hévízen több mint százmillió forintos költséggel a turizmust erősítő projekt indul, amelynek keretében nagy méretű mobilszínpadot és rendezvénysátrat is vásárolnak - közölte a Hévíz Turisztikai Desztináció Marketing (TDM) Egyesület elnöke.
|
||
|
Jobbik: faluromboló vidékpolitikát folytat a kormányzat Falurombolónak nevezte a kormány politikáját Ferenczi Gábor jobbikos országgyűlési képviselő
|
||
|
A dán környezetvédelmi miniszterrel tárgyalt Illés Zoltán A veszélyes anyagokról, a GMO-kérdésről és a fenntartható fejlődésről tárgyalt egyebek mellett Ida Auken dán környezetvédelmi miniszterrel Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár. Dánia 2012 első félévében tölti be az EU soros elnökségét, a találkozón a környezetvédelmi prioritásokról egyeztettek a felek. Az uniós környezetvédelmi célkitűzések megvalósítása érdekében Magyarország támogatja a dán elnökség törekvéseit.
|
||
|
|
Ünnepeljük együtt a vidéket! "A mai rendezvényt csak jelképesen nevezhetjük első vidékfejlesztési napnak, hiszen akik ma itt vannak, sok-sok napot áldoztak már életükből a vidék szolgálatára" – nyitotta meg V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban rendezett I. Nemzeti Vidékfejlesztési Napot.
|
||
|
Meghirdették a 2011. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot A 2011. év legkiemelkedőbb innovációjának elismerésére a Magyar Innovációs Alapítvány meghirdette a 2011. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot – jelentette be Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke.
|
||
|
Ízek és Borok szakkiállítás a Hungexpo vásárközpontban A nagyközönség számára rendeznek gasztronómiai bemutatót és vásárt november 18-20. között az Ízek és Borok élelmiszeripari szakkiállításon a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban - közölték a szervezők.
|
||
|
A minőségé a főszerep az első svájci "csokoládé szalonon" A minőség elsődleges fontosságáról igyekeztek meggyőzni honfitársaikat a vezető svájci csokoládégyártók Genfben, ahol a hétvégén, a több ezer érdeklődőt vonzó első svájci "csokoládé szalonon" 24 csokoládégyár vonultatta fel finomságait.
|
||
|
Kedden nyílik a Hoventa Kedden, hét ország kiállítóinak részvételével nyílik meg a Hoventa nemzetközi szálloda-, vendéglátóipari és gasztrotechnikai szakkiállítás Budapesten a HUNGEXPO vásárközpontjában - közölte a kiállítás szervező társaság.
|
||
|
|
Hagyományos székely termékek őszi vására a hét végén Harmadik alkalommal szervezik meg Csíkszeredában a hagyományos székely termékek őszi vásárát, amelyre az idén is több száz termelőt várnak a szervezők.
|
||
|
Orbán Viktor: felértékelődik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar Orbán Viktor szerint az újra és újra fellángoló euróválság sok kárt okoz, de Magyarország számára jelentős lehetőséget is hordoz: az egyik ilyen, hogy felértékelődik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar.
|
||
|
Fazekas Sándor kazah miniszterekkel tárgyalt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kazah fővárosban, Asztanában tárgyalt a kazah kormány képviselőivel - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
|
||
|
Fazekas Sándor ENSZ-konferencián a kazah fővárosban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a héten részt vesz az ENSZ "Környezetet Európának" VII. Miniszteri Konferenciáján Kazahsztán fővárosában.
|
||
|
Lezárult a Duna borrégiót népszerűsítő kampány Véget ért az Agrármarketing Centrum (AMC) országos - kéthónapos, és mintegy 60 millió forintba kerülő - kampánya, amelyet az AMC a Duna borrégió népszerűsítésére indított - közölték a szervezők.
|
||
|
Ángyán József: nem monokultúra kell A Kárpát-medence nem tömegtermelésre, néhány növény monokultúrájára való - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Rábaközi Agrárnapok pénteki megnyitóján, a Győr-Moson-Sopron megyei Osliban.
|
||
|
Új elnök a Magyar Sörgyártók Szövetségének élén Szeptembertől Csíkné Kovács Klára a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke - közölte a szövetség.
|
||
|
Budapesten magyar termelői piacot nyitottak Magyar termelői piacot nyitottak meg szerdán Budapesten, a X. kerületi Liget téren, ahol kizárólag magyar gazdák által termelt és feldolgozott termékeket árusítanak.
|
||
|
Pénzüket követelve demonstráltak a Gabona-Komplex Kft. károsultjai Beszállított terményeik árát követelve demonstrált tucatnyi gazdálkodó a felszámolás alatt álló Gabona-Komplex Kft. ügyvezetőjének szeged-tápéi háza előtt.
|
||
|
HÍR-es Íznapok az idén már negyedik alkalommal Az idén összesen 35 termék gyártója kap jogosultságot a Hagyományok - Ízek - Régiók, azaz a HÍR védjegy használatára, így 83-ra bővül a védjegyet viselő termékek száma - tájékoztatott a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
|
||
|
Sok fiatal látogatott el a debreceni Farmer Expóra Mintegy harmincezren - köztük meglepően sok fiatal - látogattak el az idei, huszadik alkalommal megrendezett debreceni Farmer Expóra - mondta el a vasárnapi vásárzárás után Vaszkó László vásárigazgató.
|
||
|
|
Szeptember 2-től Rábamenti Agrárnapok A Győr-Moson-Sopron megyei Osli lesz a helyszíne a Denise és Sandy Kft. szervezésében most először sorra kerülő Rábamenti Agrárnapoknak.
|
||
|
Ángyán József: minőségi mezőgazdaságot akarunk A kormány célja, hogy minőségi, kis- és közepes családi gazdaságok szövetkezésére alapuló mezőgazdaság jöjjön létre - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a 20. Farmer Expo megnyitóján.
|
||
|
Az európai gazdaszervezet alelnöke Budapestre látogat Az Európai Unión, illetve a COPA európai gazdaszervezeten belüli hatékonyabb közép-európai érdekérvényesítésről, valamint a szorosabb lengyel-magyar, illetve visegrádi agrár-együttműködésről kíván tárgyalni Wiktor Szmulewicz, a COPA alelnöke jövő heti budapesti látogatása alkalmával.
|
||
|
Negyvenezer látogatót várnak a debreceni Farmer Expóra Huszadik alkalommal rendezik meg augusztus 18. és 21. között a debreceni Farmer Expót, amelyre negyvenezer látogatót várnak - közölte Vaszkó László, a mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítást szervező V-Trade Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón Debrecenben.
|
||
|
Koccintás 2011 címmel versenyt rendeznek a borvidékek települései között A magyar borvidékek települései között Koccintás 2011 címmel vidám versenyt hirdetnek a legkedveltebb borvidéki település cím elnyerésére - jelentette be Sztanev Bertalan, a civil kezdeményezés ötletgazdája.
|
||
|
A Négy Mancs újabb kampánya a töméses liba- és kacsamáj ellen Támadást indított a egyebek között a magyar libamáj és a hazai libatenyésztők ellen a Négy Mancs állatvédő szervezet.
|
||
|
Paraszt Forma-1 az ópályi aratófesztiválon Idén is megrendezik a látványos virtusvetélkedőt, vagy ahogy a helyiek nevezik: a Paraszt Forma-1-et a hét végi nemzetközi aratófesztiválon Ópályiban.
|
||
|
Díjazták a csúcsborokat az országos versenyen Három nagyaranyérmes érdemelte ki a Magyarország 2011. évi csúcsbora - Champion elismerést a XXXII. Országos Borversenyen.
|
||
|
Szerbiában negyedik napja tüntetnek a gazdálkodók Folytatódott a szerb gazdálkodók hétfő óta tartó tiltakozó akciója, amelynek részeként számos vajdasági utat lezártak. A gazdálkodók az ellen tiltakoznak, hogy a kormány - ígérete ellenére - nem emeli a mezőgazdasági támogatásokat.
|
||
|
Szerdán indul a Gastro Trade Expo vendéglátóipari szakkiállítás Bővített tematikával rendezik meg az idén június 1-2-án, immár negyedik alkalommal a Gastro Trade Expo vendéglátóipari szakmai kiállítást Budapesten a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban.
|
||
|
Magyar-arab üzletember találkozó Hajdúböszörményben Az arab államok és Magyarország közötti kereskedelem volumene jelenleg 1,5 milliárd dollár, ebből 1,23 milliárd az ázsiai, 325 millió dollár az afrikai arab országokkal bonyolított kereskedelem eredménye.
|
||
|
Megalakult a Hungarikum Szövetség Megtartotta első közgyűlését a Hungarikum Szövetség, amelyen elfogadták az alapszabályt és megválasztották a tisztségviselőket.
|
||
|
Szeptembertől újra az AGRYA-t erősíti Mikula Lajos A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége AGRYA Elnöksége áttekintette azt az új helyzetet, amely azzal keletkezett, hogy Mikula Lajos 2011. augusztus 31-i hatállyal lemondott a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intéztetnél (VKSZI) betöltött főigazgatói tisztségéről - tájékoztatta az AGRIBUSINESS.HU-t az AGRYA.
|
||
|
Libamáj-fesztivál a Budai Várban Magyarország állítja elő a világ libamájszükségletének 90 százalékát, az évi 1.600 tonnás libamájtermelés 11 ezer embernek ad munkát, és 10 milliárd forintos árbevételt hoz az országnak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
|
||
|
Ismét lesz Csaba Expo kiállítás Békéscsabán Csaknem 120 kiállító részvételével, immár 18. alkalommal rendezik meg Békéscsabán, a Csaba Expót - közölte a szervező Expo-Team Kft. vezetője.
|
||
|
Fazekas Sándor Szlovéniában tárgyalt A szlovéniai Gradban tárgyalt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Dejan Zidane szlovén agrárminiszter meghívására - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
|
||
|
XVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok A Hódmezővásárhelyen pénteken megnyílt XVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok háromnapos rendezvényen, az ország legnagyobb tenyészállat kiállításán több száz tenyésztő és kiállító várta a mezőgazdaság iránt érdeklődő szakmai és laikus közönséget.
|
||
|
Traktor és twitter Városi fiatalokat látnak vendégül nyáron az ifjú gazdák. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA és az Európai Bizottság támogatását élvező kezdeményezés célja, hogy a városokban élő fiatalok egy hétre bekapcsolódjanak egy-egy fiatal gazda által vezetett gazdaság munkájába.
|
||
|
Csökkenő magyar részvétel az Anuga élelmiszeripari vásáron Az elmúlt négy évben a gazdasági visszaesés miatt negyedére zsugorodott a világ legnagyobb élelmiszeripari vásárán, a kölni Anugán résztvevő magyar élelmiszeripari cégek és vállalkozások száma.
|
||
|
|
Szaktanácsadók 2011. évi kötelező továbbképzése Az ÚMVP Irányító Hatóságának közleménye értelmében a szaktanácsadók kötelező továbbképzést hogy teljesítsenek, ami egy szakmai rendezvényen való részvétellel egészül ki.
|
||
|
FAO: jövőre újra megrendezik a riói konferenciát A jövő év nyarán ismét megrendezik Rio de Janeiróban az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferenciáját, 20 évvel az első után - közölte Csóka Péter, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) erdészeti kapcsolatok osztályának vezetője.
|
||
|
Jó eredménnyel zárult Somogyban a húsvét előtti élelmiszerellenőrzés A tavalyinál kevesebb hiányosságot és szabálytalanságot tapasztaltak az ellenőrök.
|
||
|
Balatoni Borok Fesztiválja Budapesten A Balatoni Borok Fesztiválját április 29. és május 1. között rendezik meg Budapesten, az Erzsébet téren - közölték a szervezők.
|
||
|
Elállt a VM egy korábban a Synergonnal kötött szerződéstől Indoklás nélkül eláll a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a Synergon Informatika Nyrt.-vel még 2009. március 4-én kötött, 2009-2011 évekre szóló "Microsoft Enterprise Agreement" (Microsoft közigazgatási licence konstrukció) tárgyú szerződéstől - közölte az informatikai társaság a BÉT honlapján.
|
||
|
Állattenyésztésért nagydíjat kapott az Adexgo és az Alltech Az Adexgo Kft. és az Alltech Hungary Kft. nyerte el az idei Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat, az elismeréseket Hódmezővásárhelyen adták át.
|
||
|
Nemzetközi borszakértők jártak Magyarországon Nemzetközi borszakértők jártak Budapesten és Tokajban a londoni Institute of Masters és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA - Hungarian Investment and Trade Agency) együttműködésében - közölte a HITA.
|
||
|
Megvolt a Szent György-napi Agrárexpó Pápán Magtartották a Szent György-napi Agrárexpót Pápán: a mezőgazdasági kiállításon és vásáron 75 termelő és vállalkozó mutatta be termékeit a városi sportcsarnokban és a mintegy kétezer négyzetméternyi szabadtéri területen.
|
||
|
20 éves az Axiál Kft. „A szolgáltatás fontosabb, mint a nyereség, a nyereség nem cég, hanem a szolgáltatás eredménye.” Henry Ford gondolata hűen tükrözi az Axiál Kft. tevékenységét, hiszen a kezdetektől a minőségi szolgáltatásra törekednek.
|
||
|
Húsvét előtti ellenőrzéseket tart a NAV A húsvéti ünnepeket megelőzően fokozott ellenőrzéseket tart a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Budapesten és Pest megyében.
|
||
|
A konferenciaturizmust élénkítené a Magyar Turizmus Zrt. A konferenciaturizmus élénkítésére értékesítés-ösztönző kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája (MKI), együttműködésben az üzleti turizmusban érdekelt szállodákkal, rendezvényhelyszínekkel, szervező irodákkal, a Malévvel és a Budapest Airporttal.
|
||
|
Több száz baromfitetem Szombathelynél Több száz baromfitetemet találtak Szombathely határában, a Zanat és Söpte között vezető úthoz közel, egy elhanyagolt területen.
|
||
|
Sertéstartók és megoldási kísérletek Figyelemfelhívó demonstrációt szervezett a Magyar Sertéstartók Szövetsége (MSSZ) Budapesten, a Kossuth téren. Mintegy 50-60 állattartó, és csaknem ugyanennyi újságíró volt jelen a tiltakozáson kora délután, a Rákóczi szobor előtti területen.
|
||
|
A sertéstartók szerdán Budapesten demonstrálnak A magyar állat- és sertéstartók szerdán - március 30-án - 13 órakor figyelemfelhívó demonstrációt tartanak Budapesten, a Kossuth téren, a Rákóczi szobor előtti területen - közölte a Magyar Sertéstartók Szövetségének (MSSZ) elnöksége nevében Sákán Antal, a szervezet elnöke.
|
||
|
A tenyésztők célja a mangalica hungarikummá tétele A tenyésztők célja, hogy a jó minőségű, évszázados hagyományokkal rendelkező mangalicasertés bekerüljön a hungarikumok sorába - mondta Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke a II. Debreceni Mangalicanapok sajtótájékoztatóján.
|
||
|
Romániai magyar gazdasági portál indult Romániai magyar gazdasági portál kezdte meg működését, amely elemzéseket, aktuális információkat, szolgáltatásokat és szakértői blogokat tartalmaz a www.penzcsinalok.ro cím alatt.
|
||
|
Csodálatos Kávé kiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban A tavalyi Csodálatos Kávé Kiállítás sikere után az idén is megrendezik a kávéfogyasztás kultúráját népszerűsítő nemzetközi szakmai rendezvényt a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban március 25-27-én - közölte a Magyar Kávétársaság Kft.
|
||
|
A térség egyik legfejlettebb piaca a magyar A térségben Magyarországon és Csehországban költenek az emberek a legtöbbet, évente 7.000 forintot dísznövényekre, ami azt mutatja, hogy fontos számukra környezet élhetővé tétele - mondta Fülöp Judit, a Gardenexpo főszervezője a kiállítás megnyitóján a Papp László Sportarénában.
|
||
|
Megnyílt a 18. FeHoVa Megnyílt a 18. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) nemzetközi szakkiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
|
||
|
Szent György-napi Agrárexpo Pápán Az idén 15. alkalommal rendezi meg a Szent György-napi Agrárexpót Pápán a város önkormányzata és a Veszprém Megyei Agrárkamara; a mezőgazdasági kiállítást és vásárt április 15-17. között tartják a városi sportcsarnokban és a környező várkertben.
|
||
|
Fegyverek, horgászat és vadászat a Hungexpón Újdonság és hagyományos program egyaránt szerepel az idén a Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) nemzetközi szakvásáron március 17. és 20. között a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
|
||
|
Agrárbeszédek Hódmezővásárhelyen Elkészült az agrárkamarai törvény tervezete, a jogszabály társadalmi vitája március 10-én kezdődik el – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Gazdanap a gazdag napokért – a vidék lesz az ország támasza című konferencián Hódmezővásárhelyen.
|
||
|
Kardeván Endre Moszkvában Kardeván Endre, a vidékfejlesztési minisztérium mezőgazdasági államtitkára Moszkvában együttműködési jegyzőkönyvet írt alá Alekszandr Csernogorov orosz mezőgazdasági miniszterhelyettessel a két ország mezőgazdasági együttműködéséről.
|
||
|
Demonstrációk Indiában a magas élelmiszerárak miatt Legalább százezren vonultak utcára szerdán Újdelhiben, tiltakozva a magas élelmiszerárak, a növekvő munkanélküliség és az egyre jobban terjedő korrupció ellen.
|
||
|
Az elmúlt húsz év elismert bortermelői találkoznak Villányban Elismert borászok, az elmúlt 20 év során az év bortermelője címet elnyert szakemberek találkoznak Villányban szerdán, összejövetelükre első alkalommal kerül sor.
|
||
|
Önálló magyar standdal nyílt a párizsi mezőgazdasági kiállítás Kormányzati és vállalkozói összefogás eredményeként először vesz részt Magyarország önálló standdal Párizsban a 48. Nemzetközi Mezőgazdasági Szakkiállításon, amelyet Nicolas Sarkozy francia államfő nyitott meg.
|
||
|
Agrárgépshow Etyeken Megnyílt a szombatig tartó Agrárgépshow Mezőgazdasági Eszköz- és Gépkiállítás, több mint hetven forgalmazó cég ezúttal rendhagyó helyszínen, az etyeki Korda Filmstúdió tizennégyezer négyzetméteres területén mutatja be termékeit.
|
||
|
A nemzetközi mezőgazdasági kiállításon 47 termelővel vesz részt Magyarország Összesen 47 magyar termelő, gyártó 327 terméke mutatkozik be február 19. és 27. között Párizsban a Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon a magyar standon.
|
||
|
Moszkvában tárgyalt a vidékfejlesztési miniszter Moszvában tárgyalt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Kardeván Endre élelmiszerlánc felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár Nyikolaj Vlaszovval, Oroszország főállatorvosával - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
|
||
|
Interregionális együttműködési fórumot tartanak Budapesten A régiók hatékonyabb együttműködéséről, az uniós támogatással megvalósuló konkrét projektekről, hasznosítható tapasztalatokról tartanak kétnapos fórumot csütörtökön és pénteken Budapesten.
|
||
|
Indul a Mezőgazdasági könyvhónap A szakkönyvek és szakfolyóiratok jelentős segítséget adhatnak a gazdálkodóknak a válságból való kilábaláshoz - hangoztatta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Mezőgazdasági könyvhónap megnyitóján.
|
||
|
GastroPan 2011 – Vendéglátó-, sütőipari és cukrászati kiállítás Marosvásárhelyen Magyarország lesz a díszvendég 2011. március 18-20. között Marosvásárhelyen a GastroPan Vendéglátó-, sütőipari és cukrászati kiállításon - közölte a rendező Gastropan - Kárpát-medencei Magyar - pék, cukrász és gasztronómiai Egyesület.
|
||
|
Húszezren látták az agrárkiállítást a Hungexpo központban Húszezren látták az AGRO+Mashexpo agrárkiállítást a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
|
||
|
Kardeván Endre a többfunkciós agrárgazdasági modellről A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) többfunkciós agrárgazdasági modell kialakításán dolgozik, amelyben az értékes, egészséges és biztonságos élelmiszerek előállítása mellett gondoskodni lehet a táj, az élővilág, a vízbázisok, továbbá a talajok termékenységének megőrzéséről, a vidék fenntarthatóságáról.
|
||
|
BASF: „Irányok 2011 – Konferencia az értékteremtő partnerségről” 2011. január 13-án - a rendezvény hagyományai szerint - ismét különleges helyszínen, a budapesti Millenáris Park Jövő háza épületében került megrendezésre a BASF Hungária Kft. Agrodivíziójának partnereknek szóló rendezvénye, az „Irányok 2011 – Konferencia az értékteremtő partnerségről” címmel.
|
||
|
Először az Agro+Mashexpón az Európai Bizottság Az Európai Bizottság először vesz részt az idén a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban nyíló agrárkiállításokon; a Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága a vásár négy napjára szervez prezentációkat a bemutatókra látogató szakembereknek.
|
||
|
Magyar-ukrán mezőgazdasági kiállítás Gyulán Magyar-ukrán mezőgazdasági, élelmiszeripari kiállítás és üzletember-találkozó lesz január 27-én és 28-án Gyulán - közölte a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke.
|
||
|
Meghosszabbították Bognár Lajos miniszteri biztosi kinevezését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter meghosszabbította Bognár Lajos (képünkön), a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) működéséért felelős miniszteri biztos 2011. január 5-én lejárt megbízatását 2011. július 5-éig.
|
||
|
Szőlő metszése és zöldmunkái: Hiánypótló tankönyv A szerkesztők - Lőrincz András és Barócsi Zoltán - hiánypótló tankönyvvel segítik a szőlőtermesztéssel kapcsolatos tanulmányokat folytató hallgatókat, és a gyakorló szakembereket.
|
||
|
Kinevezték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit Kinevezték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőit, Vida Ildikó (képünkön), a NAV elnöke átadta az új szervezet vezetőinek kinevezési okmányait.
|
||
|
|
Kamarai biztos irányítja az agrárkamarákat Agrárkamarai biztosnak nevezte ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Zöld Sándor mérnök-közgazdászt - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az AGRIBUSINESS.HU-t.
|
||
|
Czerván: a magyar agrárpolitikában sok a közös alapérték Az agrárpolitikusok könnyebben szót értenek egymással, még ha eltérő "felekezethez" tartoznak is, mint más területek irányítói, mivel vannak azonos alapértékeik - hangoztatta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkára az agrárminiszterek vacsoráján, a korábbi tárcavezetőket üdvözölve.
|
||
|
Konferencia a helyi termékekről A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) szervezésében 2010. decemberben elindult a Magyar Vidékakadémia második rendezvénysorozata.
|
||
|
Rómában tárgyalt a vidékfejlesztési miniszter A tápiószelei génbank gyűjtemény 34.041 tételét emelte ki a nemzeti kincsnek számító, de kihalóban levő növényfajok és terméskultúrák nyilvántartása és hozzáférhetősége példájaként Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a FAO Mezőgazdasági és Élelmezési célú Növényi Genetikai Erőforrások Egyezmény (ITPGRFA) kerekasztal megbeszélésén Rómában.
|
||
|
Illat, íz és harmónia szerint választják ki az ország legjobb pálinkáját December 1. és 31. között lehet pályázni a jövő évi országos pálinka- és törkölypálinka-verseny lebonyolítására - tájékoztatta a vidékfejlesztési tárca az AGRIBUSINESS.HU-t.
|
||
|
Ángyán: negatív tendenciák a mezőgazdaságban 2009-ben Negatív tendenciák voltak jelen tavaly a magyar mezőgazdaságban - összegezte Ángyán József (képünkön), a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az ágazat múlt évi teljesítményét az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának ülésén.
|
||
|
Fenntartható fejlődés bizottsága: zöld út a költségvetésnek Támogatta a jövő évi költségvetési törvényjavaslat általános vitára bocsátását az országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága. A 2011. évi költségvetési törvényjavaslat mellett a Fidesz és a KDNP szavazott, az MSZP, az LMP és a Jobbik nem támogatta a javaslatot.
|
||
|
Olasz –magyar egyetértés a KAP jövőjéről Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter találkozott Giovan Battista Campagnola olasz nagykövettel - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az AGRIBUSINESS.HU-t.
|
||
|
Agrárminiszteri charterjárat Magyarország és Finnország között Magyarország a 2011. első félévben esedékes uniós elnöksége alatt a környezetvédelem, a természetvédelem és a vízügy területén a fenntartható fejlődésre, a biológiai sokféleség védelmére, a klímapolitikára és a vízgazdálkodást érintő témakörökre kíván összpontosítani.
|
||
|
Ingyenes képzés női vállalkozóknak November 5-éig jelentkezhetnek a női vállalkozók az állami támogatással megvalósuló ingyenes képzésre a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központban (BIVÁK) - közölte a programot lebonyolító Közgazdasági Politechnikum.
|
||
|
Nemzetközi információs- és állásbörzét rendez szombaton az EURES Nemzetközi információs- és állásbörzét rendez az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) szombaton Budapesten, amelyen többszáz munkalehetőség várja az érdeklődőket - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal.
|
||
|
Erdészeti nyílt nap a Parlamentben Az Országház felsőházi termében megrendezett erdészeti nyílt nap a nemzeti konzultáció része - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az esemény szünetében tartott sajtótájékoztatón.
|
||
|
A magyar ásványvizek igazi hungarikumok Magyarországon jelenleg mintegy 130 elismert ásványvíz kút található, amely szinte egyedülálló Európában - mondta megnyitóbeszédében Kardeván Endre (képünkön) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár az ásványvíz helyzetéről szóló konferencián - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az AGRIBUSINESS.HU-val.
|
||
|
Az EFSA Budapesten ülésezik Budapesten tartja soron következő ülését a héten az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (European Food Safety Authority, EFSA) és az Európai Unió tagállamainak tudományos együttműködését megerősítő hálózata, az EFSA Focal Point hálózat.
|
||
|
Fazekas Sándor: EU agrárminiszteri találkozó lesz Debrecenben Az európai uniós agrárminiszterek informális találkozójára a magyar EU-elnökség idején, 2011. május 29-e és 31-e között kerül sor Debrecenben - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
|
||
|
Kaposvári állattenyésztési napok Kaposvári Állattenyésztési Napok - Nemzetközi mezőgazdasági élelmiszeripari szakkiállítás és vásár elnevezéssel háromnapos rendezvénysorozat volt Kaposváron.
|
||
|
Egyeztetés az Új Széchenyi Terv fejlesztéspolitikai irányairól A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megkezdte az Új Széchenyi Terv fejlesztéspolitikai irányaival kapcsolatos szakmai- és társadalmi egyeztetéseket - közölte a fejlesztési minisztérium.
|
||
|
Magyarországon lesz 2012-ben a COPA-COGECA kongresszusa Először tartja az új tagállamok egyikében a legjelentősebb európai gazdaszervezet éves közgyűlését – jelentette be Fazekas Sándor (a képen balról) azután, hogy az unió közös agrárpolitikájának (KAP) jövőjéről tárgyalt Pekka Pesonennel (jobbról), a COPA-COGECA főtitkárával.
|
||
|
Erdészeti és faipari kiállítás nyílt Sopronban Százötven kiállítóval 8 ezer négyzetméteren megnyílt az innoLignum Erdészeti és Faipari Kiállítás és Vásár Sopronban. A háromnapos eseményen az erdőgazdálkodás és a faipar területén tevékenykedő vállalkozások, szervezetek innovatív termékeket és szolgáltatásokat mutatnak be - mondta Pakainé Kováts Judit egyetemi docens, a szervezők egyike.
|
||
|
Magyar sikerekkel zárult az Ifjúsági Fogathajtó Világkupa Vecsésen a Dobrovitz Lovasfarmon folyó I. Junior Fogathajtó Világkupán 10 nemzet 88 fogathajtója állt starthoz.
|
||
|
Megnyílt a debreceni Farmer Expo Háromszáz hazai és külföldi kiállító részvételével megnyílt az ország legnagyobb, évente megtartott mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása, a Farmer Expo a Debreceni Egyetem (DE) agrárcentrumában.
|
||
|
Nem lesz idén Budapesti Charta Véget ért az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó a budai Várban, a hatnapos rendezvény keretében tartották meg a X. jubileumi Húshigiéniai és Húsvizsgálati Világkongresszust, valamint a Magyar Zoonológiai Társaság éves közgyűlését.
|
||
|
I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó Budapesten A fenntartható élelmiszerlánc megőrzésének alapfeltétele, hogy annak minden elemét környezettudatosan, a többi elemmel összehangoltan működtessék, ezen alapgondolat jegyében nyitották meg az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozót és a X. Húshigiéniai és Húsvizsgálati Világkongresszust Budapesten.
|
||
|
|
Augusztus 25-28.: XIX. Farmer Expo Debrecenben Csaknem 14 ezer négyzetméteren 260 kiállító és 20-25 ezerre tehető látogató: ezek a legfontosabb számai az idei debreceni Farmer expónak.
|
||
|
Rekordszámú kiállítót várnak a Baranyai Gazdanapokra Rekordszámú, 380 kiállítót és több mint 20 ezer érdeklődőt várnak a Dél-Dunántúl legnagyobb mezőgazdasági kiállítására, az augusztus 13-án kezdődő Baranyai Gazdanapokra - közölte a vásár igazgatója.
|
||
|
|
Fazekas Sándor fogadta Ito Teceu japán nagykövetet Japán kiemelt célpontja a magyar mezőgazdasági exportnak, a távol-keleti ország rendkívül jelentős sertés- és baromfihús importőrünk - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Ito Teceu (képünkön) japán nagykövetnek, akit hivatalos bemutatkozó látogatáson fogadott.
|
||
|
Megalakult az Econventio Pénzügyi- és Gazdasági Kerekasztal Egyesület "Beszéljünk a pénzügyekről józanul" - idézte az alakuló Econventio Pénzügyi- és Gazdasági Kerekasztal Egyesület mottóját Pesti Tibor, a Pannon-Safe Kft. ügyvezetője az Econventio alapító taggyűlésén.
|
||
|
Kialakult a szántóverseny „menetrend” A világ tucatnyi országában népünnepélynek számítanak a szántóversenyek, ahol miniszterek, államférfiak jelennek meg, ám ha ezt nálunk még nem is sikerült elérni, az agrárszakma jelesei nagyra becsülik igyekezetünket.
|
||
|
Fazekas Sándor fogadta az osztrák nagykövetet Az osztrákok örömmel üdvözlik, hogy 2010 első félévében Magyarország lesz az EU soros elnöke, valódi partnerként számítottak ránk eddig is, és ezután is a 2010 utáni Közös Agrárpolitika megvalósításában - derült ki Fazekas Sándor és az osztrák nagykövet, Michael Zimmermannt (képünkön) hétfő délelőtti találkozóján.
|
||
|
Több mint 150 ember már állatvédőr Megtartották az első állatvédelmi toborzót a hétvégén Ráckevén, ahol több mint 150-en álltak állatvédőrnek - tájékoztatott Czerny Róbert civil állatvédelmi ombudsman, a Fehérkereszt Állatvédő Liga munkatársa.
|
||
|
I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó Magyarországon A magyar élelmiszeripar ünnepeként augusztus 17-22. között I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozót rendeznek Magyarországon hagyományteremési céllal - jelentette be Búza László, a szervező Foodlawment Egyesület elnöke.
|
||
|
Új elnök az MVH élén Palkovics Pétert nevezte ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnökévé június 4-i hatállyal Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
|
||
|
Uniós és hazai intézkedésekre vár az agrárkamara Megtartotta XXIV. Küldöttgyűlését a Magyar Agrárkamara, amely elnapolta az elnökséggel kapcsolatos személyi döntéseket - tájékoztatta a kamara az AGRARHASZON.HU-t.
|
||
|
Amerikai vizit Fazekasnál Fazekas Sándor bemutatkozó látogatáson fogadta hivatalában az Amerikai Egyesült Államok Budapesti Nagykövetsége vezetőjét, Eleni Tsakopoulos Kounalakis (képünkön) nagykövet asszonyt - tájékoztatta az AGRARHASZON.HU-t a szaktárca.
|
||
|
Fazekas Sándor a Fidesz-frakció agrár-képviselőivel találkozott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Fidesz-frakció agráriumban érdekelt képviselőivel és Lázár János frakcióvezetővel egyeztetett.
|
||
|
Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó Budapesten Európa idei legnagyobb élelmiszeripari esemény-sorozatát rendezik meg augusztus második felében Budapesten; az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó kezdeményezés Magyarországról, a Foodlawment Egyesülettől származik - tájékoztattak a szervezők.
|
||
|
Czerván György: a mezőgazdaságban a munkahelyteremtés a legfontosabb Az agrárkormányzat legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést tekinti Czerván György (képünkön), a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.
|
||
|
Csökkent az állatállomány és a takarmánygyártás tavaly Az Európai Unió takarmánygyártása tavaly 4 százalékkal 143 millió tonnára csökkent, a magyarországi visszaesés mértéke 3,8 százalék volt - mondta Kulik Zoltán (képünkön), a dabasi Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatója a cég által rendezett szakmai napon tartott konferencián.
|
||
|
Megvalósult a vertikális szőlész- és borászképzés A szakemberképzésnek kulcsszerepe van abban, hogy a magyar borok ismét tartósan a világ élvonalába tartozzanak - hangoztatta Tiffán Ede borász (képünkön) a Budapesti Corvinus Egyetemen Borászati és Szőlészeti Intézete Tanácsadó Testületének alakuló ülését követően, amelynek elnökévé választották.
|
||
|
Elhunyt Bakonyi Károly szőlőnemesítő Életének 89. évében elhunyt Bakonyi Károly, a magyar szőlőnemesítés neves szakembere, az Európa-szerte ismertté vált cserszegi fűszeres nemesítője - tudatta Keszthely önkormányzata.
|
||
|
Magyar-üzbég üzletember találkozó Taskentben Sikeres tárgyalásokat folytattak magyar és üzbég üzletemberek három napos taskenti látogatásuk alatt. A magyar-üzbég üzleti fórumot és az azt követő széleskörű üzleti tárgyalásokat a moszkvai nagykövetség szervezte meg 2010. május 26-28. között Taskentben, a magyar csoportot Gilyán György (képünkön), a Magyar Köztársaság Üzbegisztánba akkreditált moszkvai nagykövete vezette.
|
||
|
Fazekas Sándor a környezetgazdálkodásról Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterjelölt a környezetgazdálkodás területén a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítását jelölte meg a szaktárca fő céljaként második bizottsági meghallgatásán, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtt.
|
||
|
Innováció a juhágazatban A bárányhúsfogyasztás fellendülését is várják a kutatók attól az együttműködéstől, amely a juhágazati innováció keretében valósult meg az Észak-alföldi régióban - közölte Jávor András (képünkön) professzor, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese a témában rendezett nemzetközi work-shop kapcsán.
|
||
|
Új számviteli szabvány kkv-k számára A PricewaterhouseCoopers (PwC) támogatja a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó új IFRS szabvány hazai elterjedését. Az új szabványt a PwCaz Európai Kis- és Középvállalkozások Hete rendezvénysorozat keretében mutatta be az érdeklődő szakembereknek. Az Európai Bizottság által meghirdetett rendezvénysorozat június 1-jéig tart.
|
||
|
Fazekas: versenyképes vidéket! Alkalmasnak találta Fazekas Sándort a vidékfejlesztési miniszteri poszt betöltésére az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága, a hivatalba lépő új kormány jelöltjét a testület csütörtöki ülésén meghallgatta, és 14 igen, 4 tartózkodás és két MSZP-s nem szavazat mellett támogatta.
|
||
|
Fellegi: növekedés és tőkevonzás nemzeti érdekek mentén Magyarország váljon a közép-európai gazdaságélénkítés kulcsszereplőjévé - így jelölte meg az új kormány célját Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterjelölt harmadik bizottsági meghallgatásán, az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtt.
|
||
|
Megnyílt a megújulóenergia-ipart bemutató RENEXPO A megújulóenergia-ipar újdonságait felvonultató RENEXPO kiállításon a kiállítók a harmadik ipari forradalmat képviselik, amelyet az új kormány is felkarol - mondta Olajos Péter (képünkön) volt EP képviselő, az új kormányban államtitkár helyettesi poszt várományosa a rendezvény megnyitóján.
|
||
|
Megalakult az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Megalakult az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága a Képviselői Irodaházban Font Sándor (Fidesz, képünkön) vezetésével, a testület vezetését az előző ciklusban is a mostani elnök látta el. A képviselők három albizottságot alakítottak: az ellenőrző, az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló, valamint a szőlészeti és borászati albizottságot.
|
||
|
Összesen 12 magyar cég a saját márkás termékek kiállításán Összesen 12 magyar vállalat képviselte Magyarországot Hollandiában a május 18-19-e között a saját márkás termékek (private label) legnagyobb nemzetközi szakkiállításán, a PLMA-n - közölte az ITD Hungary.
|
||
|
Magyarország a 77. újvidéki mezőgazdasági vásár díszvendége Magyarország az idei újvidéki nemzetközi mezőgazdasági vásár kiemelt vendége; "partnerországként" a korábbi éveknél nagyobb kiállítóterületen van jelen.
|
||
|
Hat magyar kiállító a müncheni erdészeti szakvásáron Hat magyar kiállító is részt vesz az idén július 14-18. között megrendezendő Interforst erdészeti szakvásáron, Münchenben.
|
||
|
Tehénparédé és szakmai találkozó a Vitafort-nál Tehénparádét és szakmai partnertalálkozót rendez 2010. június 2-án a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. Dabason, a cég központjában.
|
||
|
Magyarország partnerország az Újvidéki Mezőgazdasági Vásáron Magyarország nyerte el az Újvidéki Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron az első partnerországi státuszt, így kiemelt lesz a magyar megjelenés a vásáron - közölte az ITD Hungary Zrt.
|
||
|
Magyar borok sikeres bemutatkozása Olaszországban A napokban Udinében, Torinóban és Genovában tartottak borbemutatókat a tokaji, badacsonyi, abonyi, egri és szekszárdi borvidék borászai, a programsorozat célja, hogy Olaszországban a speciálisan magyar fajtákat megismertessék az olasz szakmai közönséggel - tájékoztatott az ITD Hungary.
|
||
|
Élelmiszerlánc Világhét Budapesten Élelmiszerlánc Világhetet rendeznek ez év nyarán a magyar fővárosban, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), valamint az Európai Élelmiszerlánc Parlament (Foodlawment) szervezésében.
|
||
|
Magyar cégek a litván agrárkiállításon Tizennégy magyar cég részvételével kezdődött Vilniusban a Litexpo Kiállítási Központban a 18. Agrobalt Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást. A vilniusi magyar nagykövetség közleménye szerint a vásárra 12 országból 180 cég érkezett. Magyarország 3. alkalommal vesz részt a rendezvényen.
|
||
|
Orosz-magyar üzletember-találkozó Rosztovban Az orosz Don menti Rosztov térségi cégek elsősorban települési kommunális rendszerek, energiatakarékos technológiák, állat- és növénytermesztési rendszerek területén keresik a kapcsolatot magyar partnerekkel - tájékoztatott Gilyán György moszkvai magyar nagykövet.
|
||
|
Kitüntetés a FAO Regionális Hivatal vezetőjének Maria Kadlecikova, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) regionális képviselője a napokban vette át a Magyar Köztársaság Érdemrendje Tiszti Kereszt Fokozatát; a kitüntetést Sólyom László köztársasági elnök nevében Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter adta át a hónap végén nyugdíjba vonuló regionális hivatalvezetőnek.
|
||
|
Tízezer francia gazda traktoros tüntetése Párizsban A növénytermesztők kezdeményezésére és vezetésével közel 1300 traktorral 10 ezer francia gazda tüntetett Párizsban az agrárszektor bevételeinek csökkenése miatt és az közös agrárpolitika (KAP) számukra előnyösebb megtartásáért, amelynek jelenleg Franciaország a legnagyobb haszonélvezője.
|
||
|
Kaliforniai Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara Megalakult a Kaliforniai Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara, amelynek egyik célja a magyarországi és a kaliforniai üzleti érdekeltségek közötti híd kialakítása lesz. A helyi közélet képviselői időszerűnek tartották az üzleti, gazdasági és kereskedelmi téren való markánsabb megjelenést.
|
||
|
Szerkezeti váltás az állattenyésztésben Az elmúlt években komoly szerkezeti váltás történt a magyar állattenyésztésben, átalakult az üzemi struktúra és jelentős műszaki-technológiai fejlesztést sikerült végrehajtani - jelentette ki Gráf József agrárminiszter Hódmezővásárhelyen.
|
||
|
A marketingbüdzsé megnyirbálása nem kiút a válságból A marketingbüdzsé megnyirbálása nem szolgálja a cégek kilábalását a válságból - mondta Markovich Réka, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) főtitkára abból az alkalomból, hogy megkezdődtek Budapesten a szövetség által ötödik alkalommal megrendezett Reklámhét programjai.
|
||
|
Gőgös üzenete az új kormánynak A mezőgazdaságot tovább kell vinni az európai fejlődés útján - mondta pénteken Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium államtitkára Pápán, a 14. Regionális Mezőgazdasági Szakkiállítás és vásár megnyitóján.
|
||
|
Szent György-napi Agrárexpo Pápán Ma nyitja kapuit a XIV. Agrárexpo és április 18-án, vasárnap zárja kapuit. A Veszprém megyei Agrárkamara és Pápa város önkormányzata által szervezett szakkiállítás és vásár nem csak az ágazat jeles szereplőit vonultatja fel.
|
||
|
Csodálatos Kávé kiállítás a Budapesti Vásárközpontban Első alkalommal rendezi meg a hazai kávékiállítást április 23-25. között a Budapesti Vásárközpontban a Magyar Kávétársaság Kft. A Csodálatos Kávé kiállítást az Európai Különleges Kávé Szövetség (SCAE) is támogatja.
|
||
|
|
Kiosztották a mezőgazdasági termékek nagydíjait Kiosztották a Magyar Állattenyésztésért-, és a Magyar Növénytermesztésért Termékdíjat: előbbit a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. Platinum és Herbárium termékcsaládja érdemelte ki, utóbbit pedig új és hibrid gabona fajtáival a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. nyerte el.
|
||
|
Elmaradt a húsipari demonstráció Érdemi ajánlatot kapott a húsipari dolgozókat tömörítő szakszervezet a hétvégén, ezért felfüggesztették a Szolnokra, hétfőn kora délutánra meghirdetett országos szolidaritási demonstrációt a Debreceni Csoport Húsipari Kft. központi gyára előtt - közölte Kapuvári József, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) elnöke.
|
||
|
Folytathatják tiltakozó akciójukat a húsipari dolgozók Amennyiben nem vezet eredményre a húsipari dolgozók hétfői szolidaritási demonstrációja Szolnokon, a munkavállalók folytatják tiltakozó akciójukat, fenntartják a sztrájkkészültséget - mondta Kapuvári József, az akciót szervező Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ)elnöke.
|
||
|
Demonstrációt tart a Húsipari Dolgozók Szakszervezete Országos szolidaritási demonstrációt tart Szolnokon a Vágóhíd utcában, a Debreceni Csoport Húsipari Kft. központi gyára előtt hétfőn a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ).
|
||
|
Az FVM visszalépése miatt elmarad a magyar termékek fesztiválja A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) időhiányra hivatkozva megvonta a támogatást attól a gasztronómiai fesztiváltól, amely a magyar termékeket népszerűsítette volna, így pénzhiány miatt a szervezők lemondták a rendezvényt.
|
||
|
Szigorodó fogyasztóvédelmi ellenőrzések húsvét előtt A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a húsvéti ünnepeket megelőzően koncentrált ellenőrzéseket végzett a kereskedelemben; elsősorban a forgalmazási körülmények, a fogyasztói tájékoztatás területén a vásárlói megkárosítások és a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése érdekében - tájékoztatott az NFH.
|
||
|
Szent György-napi Agrárexpo Pápán Az idén is megrendezi a Szent György napi Agrárexpót Pápán a város önkormányzata és a Veszprém Megyei Agrárkamara; a 14. mezőgazdasági kiállítást és vásárt április 16-18. között tartják a városi sportcsarnokban és a környező várkertben.
|
||
|
Országos Agárverseny a XVII. Alföldi Állattenyésztési Napokon A XVII. Alföldi Állattenyésztési Napok rendezvényeinek sorát gazdagítja az immár második alkalommal megrendezésre kerülő országos CACL coursing agárverseny is, amely április 24-én, szombaton zajlik majd.
|
||
|
Breisgau-Hochschwarzwald járás bemutatkozik Hódmezővásárhelyen A németországi Breisgau-Hochschwarzwald járás 1999 óta Csongrád megye testvérmegyéje Freiburg központtal. A hódmezővásárhelyi mezőgazdasági kiállításon Magyar Anna elnök asszony meghívására, a járás önálló kiállítási helyen képviselteti magát. Ebből az alkalomból magyar nyelvű szórólapokat és brosúrákat jelentetnek meg.
|
||
|
|
Magyarországon jók a vadászat és vadgazdálkodás feltételei Magyarországon a vadászat és vadgazdálkodás éves bevétele tavaly elérte a 16 milliárd forintot - mondta Sirman Ferenc, az agrártárca szakállamtitkára a Hungexo Zrt. vásárközpontjában a FeHoVa apropóján.
|
||
|
A héten nyílik a FeHoVa Az idén hétezer négyzetméteren 10 ország 200 kiállítója vesz részt a 17. Fegyver, horgászat, vadászat (FeHoVa) nemzetközi kiállításon, amelyet március 25-28. között rendeznek a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban - közölte a kiállítás-szervező cég.
|
||
|
Tabajdi: siker volt idén is a Magyar Agrárakadémia "A Közös Agrárpolitika jövőjével foglalkozó nádudvari Magyar Agrárakadémián több mint 500 résztvevő előtt nyolc uniós tagállam és az Európai Bizottság képviselői folytattak sikeres tanácskozást - mondta Tabajdi Csaba, a rendezvény kezdeményezője és főszervezője, az Európai Parlament képviselője.
|
||
|
Folytatódik a budapesti női vállalkozók ingyenes képzése Folytatódik az ingyenes képzés a budapesti női vállalkozó számára, az érdeklődők március 20-ig jelentkezhetnek a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központban (BIVÁK) - közölte Visegrádi Judit programvezető.
|
||
|
Konferenciát szerveznek a KAP jövőjéről a fiatal gazdák A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA 2010. április 22-25. között nemzetközi konferenciát szervez „Közös Agrárpolitika 2013 után - fiatal gazdák a közép-európai régióban” címmel - tájékoztatott Mikula Lajos, az AGRYA ügyvezető elnöke.
|
||
|
A klímaváltozás kihívások elé állítja a kávéipart is A világ kávétermelői egyre több problémával kénytelenek szembesülni a globális felmelegedés miatt. A nemzetközi kávé szervezet, az OIC adatai szerint világszerte csökken a kávétermés, a kereslet viszont emelkedik.
|
||
|
Tisztújítás a Fiatal Gazdáknál - „Elnöki-trió” az AGRYA élén A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA 2010. február 27-én tartotta tisztújító Országos Gyűlését. Ezzel az eseménnyel lezárult a Mikula Lajos elnök által kezdeményezett és végigvitt, a Szövetség megújítását célzó szervezeti reform folyamat. (A képen az „elnöki-trió” balról jobbra: Weisz Miklós, Kesjár Kamilla, társelnökök és Dr. Mikula Lajos ügyvezető elnök.
|
||
|
Az OECD az élelmiszerpiac áringadozásai ellen Az élelmiszerpiacon is megjelent jelentős áringadozások elleni harc, valamint az agrárszektorban dolgozók jövedelmének garantálása volt a legfőbb témája a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) agrárminiszterei kétnapos találkozójának - mondta az ülést követően Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Párizsban.
|
||
|
Átadták "a jövő fiatal vállalkozója" díjakat Átadta "a jövő fiatal vállalkozója" díjakat a Dreher Sörgyárak Zrt., a három díjazott fiatal összesen 7 millió forint kezdőtőkével indíthatja el vállalkozását, amelyhez 6 hónapos szakmai tanácsadást is kapnak - közölte a Dreher.
|
||
|
Átadták a Kiváló Magyar Élelmiszer díjakat Ebben az évben 20 cég 95 terméke kapta meg a Kiváló Magyar Élelmiszer (KMÉ) elismerő címet, s így már 90 cég több mint 400 áruja viselheti az 1998 óta létező védjegyet.
|
||
|
Megnyílt a Foodapest és az UKBA Magyarországon a nemzeti jövedelemből a mezőgazdaság éves szinten mintegy 4-5, az élelmiszeripar mintegy 3, az úgynevezett agrobiznisz - az agrárgazdasághoz kapcsolható tevékenységek összessége - pedig 13-14 százalékkal részesedik - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Foodapest és az UKBA hivatalos megnyitóját követően.
|
||
|
A SEED Alapítvány a családi vállalkozásokat segíti A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány a jövőben elsősorban a családi vállalkozásokat segíti képzéssel és információval, hogy megerősödjenek, és nemzetközileg is versenyképesek legyenek - mondta Maróczi Imre (képünkön), az alapítvány januárban megválasztott új ügyvezető igazgatója.
|
||
|
Fesztiválsorozat a Velencei-tónál, gyermektábor Rétimajorban A turizmus fejlesztéséért az ágazatban dolgozók összefogására, együttműködésére van szükség - hangoztatták a Székesfehérváron megrendezett turisztikai szakmai nap résztvevői.
|
||
|
Élelmiszeripari és cukrászati kiállítás lesz Budapesten Több mint 250 kiállító mutatja be áruját a Hungexpo Zrt.-n február 21-24. között, ahol első alkalommal egyszerre két kiállítás is várja a látogatókat: az élelmiszeripari Foodapest és a cukrászipari UKBA - jelentette be az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján Kele András (képünkön) kiállítási igazgató.
|
||
|
Dacian Ciolos először külföldre Magyarországra jön A 2010. március 5-6-án, Nádudvaron megrendezett harmadik Magyar Agrárakadémián részt vesz Dacian Ciolos (képünkön), az EU mezőgazdasági biztosa is, EU biztosként ez lesz az első külföldi útja. Erről Tabajdi Csaba, az EP mezőgazdasági bizottságának főtagja, a rendezvény kezdeményezője tájékoztatott.
|
||
|
Szent György-napi Agrárexpo Pápán Az idén is megrendezi a Szent György-napi Agrárexpót Pápán a város önkormányzata és a Veszprém Megyei Agrárkamara; a 14. mezőgazdasági kiállítást és vásárt április 16-18. között tartják a városi sportcsarnokban és a környező várkertben.
|
||
|
Tüntetés a szerencsi erőmű megépítése ellen A Szerencsre tervezett szalmatüzelésű hőerőmű építése ellen tüntettek Budapesten civilek, akik petíciót adtak át az Országgyűlés Civil Irodája megbízott vezetőjének.
|
||
|
Fruit Logistica: csak az extra jó minőségű áru adható el A magyar zöldség és gyümölcs ma már állja az egyre élesebb verseny a világ legjelentősebb zöldség-gyümölcstermelő országaiból származó termékekkel - mondta Máhr András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára a Fruit Logisticán, a világ legjelentősebb tematikus szakvásárán Berlinben.
|
||
|
Családi vállalkozásoknak rendeznek konferenciát A tulajdonosi generációváltás kiemelt témája lesz a Felelős Magyar Családi Vállalat Tulajdonosok Első Magyarországi Konferenciájának február 25-én a Magyar Tudományos Akadémián - közölte a konferencia szervezője, a Felelős Családi Vállalkozások Magyarországon Egyesület (FBN-H).
|
||
|
Magyar részvétel a Fruit Logisticán Magyarország hagyományosan legjelentősebb agrárkereskedelmi partnere Németország, ide irányul a zöldség és gyümölcs kivitel 20 százaléka, ezért fontos a magyar jelenlét a világ legnagyobb zöldség-gyümölcs szakvásárán, a Fruit Logisticán Berlinben.
|
||
|
Gráf József szerint a kitörés útja a modernizáció A magyar mezőgazdaság számára a válságból való kilábalás, a kitörés útja az, ha előremenekül, azaz fejleszt, beruház, modernizálja tevékenységét - hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az Agro+Mashexpo Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép-kiállítás díjátadóján.
|
||
|
A mezőgazdaság modernizációs programja nem zárult le A magyar mezőgazdaság modernizációs programja még nem zárult le, az erre rendelkezésre álló mintegy 1.300 milliárd forint fejlesztési forrásból eddig hozzávetőleg 830 milliárd forintot kötöttek le a gazdálkodók.
|
||
|
Simor: 2010 nehéz év lesz Magyarország számára Nehéz év lesz 2010 Magyarország számára, 2011-ben viszont előnyt jelenthetnek a közelmúltbeli megszorítások - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy bécsi konferencián.
|
||
|
Vince-napi vesszővágás - 2010. január 23. Szent Vince vértanú a szőlészek, borászok védőszentje. Ünnepe a naptár szerint január 22-re esik, hagyományosan az ehhez legközelebb eső szombaton rendezik meg, ez az év első jeles napja az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
|
||
|
Mangalica Fesztivál: február 5-7. Ismét lesz Mangalica Fesztivál! A február 5-től 7-ig tartó - pénteken már 10 órakor elkezdődő - rendezvénysorozat ingyenes lesz a Vajdahunyadvár területén. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
|
||
|
Demonstráltak az ügetőló-tulajdonosok Demonstrációt tartottak az ügetőló-tulajdonosok a vagyonkezelő épülete előtt, mert keveslik az idei versenynapok számát és a díjkeretet, utóbbi csökkentését azonban a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezetője cáfolta.
|
||
|
Magyarország, partneroszág, GMO, elnökség Magyarország 1972 óta vesz részt Európa, illetve a világ legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításán, a berlini Grüne Wochén (Zöld Hét), de először a fő vendég, azaz hivatalosan a partnerország minőségében - emelte ki Gráf József magyar földművelésügyi miniszter.
|
||
|
Magyarország és a Grüne Woche A mezőgazdaság Davosának tartják a világ legjelentősebb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti szakvásárát, amely a nagyközönség számára csütörtökön nyílt meg Berlinben. A rendezvényen 60 ország 1600 kiállítója vesz részt.
|
||
|
Megmérettetés a vendégországi státus a Grüne Wochén Megmérettetés Magyarország számára a vendégországi státus a világ legjelentősebb mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari szakvásárán, a Grüne Wochén (Zöld Hét) - hangsúlyozta Gráf József földművelésügyi miniszter berlini nemzetközi sajtóértekezletén.
|
||
|
Magyarország, Szerbia és Románia a megújuló energiákért A REECO csoport feladatának tekinti, hogy segítse a megújuló energiák és az energiahatékonyság fejlődését, úgy, hogy találkozási pontot teremt befektetők, vállalkozók és szakemberek számára az ENREG ENERGIA REGENERABILA® keretében, 2010. március 17-19 között, Aradon.
|
||
|
Napfény-Holdfény Program Gyöngyösön A Károly Róbert Főiskola „A magyar megújuló energia stratégiai hangsúlyai, és kísérleti bemutatása” címmel 2010. január 14-én konferenciát rendezett, melyen Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára is köszöntőt mondott.
|
||
|
A hónap végén nyit az Agro+Mashexpo Ismét megrendezik az Agro+Mashexpót: Magyarország legjelentősebb mezőgép kiállítása január végén nyílik meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban - tájékoztattak a szervezők.
|
||
|
Magyar részvétel a Grüne Wochén Reprezentatív lesz a magyar részvétel a világ egyik legjelentősebb nemzetközi mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói kiállításaként ismert - a január 15-én nyíló - berlini Zöld Héten, azaz a Grüne Wochén (IGW) - közölte Szebeni Márton, az Agrármarketing Centrum (AMC) általános igazgató-helyettese.
|
||
|
Megújuló energia konferencia Gyöngyösön A Károly Róbert Főiskola „A magyar megújuló energia stratégiai hangsúlyai, és kísérleti bemutatása” címmel 2010. január 14-én konferenciát rendez.
|
||
|
Grüne Woche: kitűnőek a magyar-német agrárkapcsolatok A jövő hét közepén nyílik meg Berlinben a Grüne Woche (IGW) mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásár. Magyarország egy teljes kiállítási csarnokban mutathatja be termékeit az érdeklődőknek.
|
||
|
Gráf: felére csökken a mezőgazdaság nyeresége az idén A magyar mezőgazdaság az idén várhatóan a múlt évi nyereségszintjének a felét éri csak el - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén, ahol a testület tagjai meghallgatták az általa irányított ágazat tevékenyégéről.
|
||
|
Gráf József: a magyar pálinka sikertörténet Méltatta a magyar pálinkavertikum utóbbi néhány évi fejlődését Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, amikor megnyitotta az agrártárca épülete előtt a III. Pálinka Árkádia rendezvényét, a Magyar Pálinka Napja - december 6. - eseménysorozat részeként.
|
||
|
Font Sándor: az agrárium lehet a kitörési pont Az ország fellendítéséhez a kitörési pont az agrárgazdaság lehet a következő években, ennek azonban a hazai föld és a vízkincs megőrzése a feltétele - egyebek mellett erről beszélt Font Sándor Domonyvölgyben az EU-n belüli, 2014 utáni agrárpolitika magyar álláspontja kialakításáról rendezett konferencián.
|
||
|
Kormánypárti nem az ellenzéki földértékesítési moratóriumra A kormánypári MSZP-s képviselők elutasították az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának ülésén annak az országgyűlési határozati javaslatnak a tárgysorozatba-vételét...
|
||
|
Magyar biotechnikai cégek a salzburgi Renexpón Szennyvízből villanyáramot állítanak elő az algák a foto bio reaktorban, egy másik berendezés egész régiók mezőgazdasági hulladékát képes pelletálni - ezek a magyar találmányok, illetve termékek is jelen voltak a salzburgi Renexpo kiállításon, amely e hét végéig tartott.
|
||
|
Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó Magyarországon Első alkalommal rendezik meg 2010 augusztusának második felében Magyarországon több helyszínen az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozót - mondta Süth Miklós, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes szakállamtitkára.
|
||
|
|
Lovas Világkupa harmadszor a Papp László Sportarénában Jövő péntektől vasárnapig a Papp László Sportarénában harmadszor rendezik meg a Lovas Világkupát, amelyen a fogathajtó és díjugrató Vk-viadal mellett a hagyományoknak megfelelően a showműsorok is jelentős szerephez jutnak.
|
||
|
Húszéves a Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség Budapesten, a Vajdahunyad várában.
|
||
|
Pénzükért demonstráltak a pölöskei szörpüzem volt dolgozói Demonstrációt tartottak Pölöskén a szörpüzem egykori dolgozói közel hat hónapi elmaradt bérükért; a cég felszámolója és egykori tulajdonosa egymásra hárítja a felelősséget azért, hogy a bérgarancia alapból még mindig nem jutottak pénzükhöz az elbocsátott alkalmazottak.
|
||
|
Vidékfejlesztési országos fórumokat tartanak a civilek A Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége (MTTSZ) összefogásával több civil szervezet és érdekképviselet országos vidékfejlesztési fórumokat tart a közeljövőben - jelentette be Szilvássy István, a szövetség elnöke a budapesti nyitórendezvény szünetében.
|
||
|
Sopron: X. Magyarországi Bormarketing Konferencia December 3-4-én a Hotel Sopronban tartják meg a X. Magyarországi Bormarketing Konferenciát.
|
||
|
Belső Ellenőrök Nemzetközi konferenciája az MFB-vel A Belső Ellenőrök Intézetének (IIA) Európai Szövetsége (ECIIA) 2009. október végén Rómában megtartott nemzetközi konferenciájának mottója a „Globális biztonságérzet, a kockázatok és lehetőségek feltárása és felvigyázása” volt.
|
||
|
Konferencia a kkv-k külpiaci versenyképességéért A kis- és középvállalatok (kkv) külpiaci versenyképességének javítása érdekében konferenciát szerveznek november 27-én Debrecenben az ITD Hungary, a Mehib és az Eximbank részvételével.
|
||
|
Gazdálkodók demonstráltak az Alkotmánybíróság előtt Tizenhét agrárszervezet szervezésében mintegy 250-300 gazdálkodó demonstrált az Alkotmánybíróság épülete előtt, mielőbbi döntést sürgetve az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) bevezetéséről és a működtetéséről szóló törvényről.
|
||
|
Országos Öntözési Konferencia A szolnoki székhelyű Magtár Kft rendezésében nagysikerű Országos Öntözési Konferenciát tartottak a Cég telephelyén, 2009. október 29-én.
|
||
|
Gazdálkodók demonstrálnak az Alkotmánybíróság előtt Tizenhét gazdálkodói érdekképviselet és szakmai szervezet tagjai és szimpatizánsai tiltakoznak szerdán Budapesten az Alkotmánybíróság székháza előtt az egységes gazdaságtámogatási rendszer (SPS) magyarországi bevezetésének lehetőségéről szóló testületi döntés meggyorsítása érdekében.
|
||
|
Gazdademonstráció az Alkotmánybíróság előtt Demonstrációt szerveznek az Alkotmánybíróság (AB) épülete elé a jövő hét szerdán az egységes gazdaságtámogatási rendszer (SPS) bevezetését támogató agrárszervezetek, így fejezve ki elégedetlenségüket az AB mutatott döntésképtelensége miatt az ügyben.
|
||
|
Csodálatos Kávé Kiállítás Első alkalommal rendezi meg a Magyar Kávétársaság Kft. a Csodálatos Kávé nemzetközi kávékiállítást 2010. április 23-25. között Budapesten, a Budapesti Vásárközpont D pavilonjában - jelentették be a szervezők.
|
||
|
Nemzetközi élelmiszeripari konferencia Budapesten Az élelmiszeripari kutatások aktuális kérdéseivel foglalkoznak a Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet (KÉKI) és az Európai Élelmiszer-tudományi és Technológiai Szövetség (EFFoST) által szervezett háromnapos nemzetközi szakmai konferencián.
|
||
|
Orosz-magyar agrár-megbeszélések Moszkvában A falusi turizmusban rejlő fejlesztési lehetőségekről, továbbá vágósertések kiviteléről, valamint a közös vetőmag-előállítás lehetőségéről is tárgyalt Moszkvában Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter - erősítette meg Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője a kétoldalú megbeszéléseket követően.
|
||
|
Tüntettek a tejtermelők - ÖSSZEFOGLALÓ A tejtermelők meghökkentő demonstrációkkal próbálták felhívni a közvélemény figyelmét kilátástalannak tartott helyzetükre.
|
||
|
Tüntetnek a tejtermelők csütörtökön Több helyszínen is demonstrálnak a tejtermelők csütörtökön az országban, hogy felhívják a figyelmet tarthatatlannak ítélt helyzetükre - közölte Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnökhelyettese, a demonstrációs bizottság vezetője sajtótájékoztatón.
|
||
|
Az állattenyésztők is szerveznék az OMÉK-ot Sérelmezné a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSz), ha kihagynák a szervezetet az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) szervezéséből, és meglepődött az agrárkormányzat bejelentésén miszerint 2010-ben szeretnék megtartani a kiállítást - tudatta a MÁSz elnöksége.
|
||
|
EU-s kiképzésen a KRF oktatói A Károly Róbert Főiskola Turizmus és Területfejlesztési Tanszéke pályázatot nyert az Európai Unió Jean Monnet programján, amelynek célja a felsőfokú európai integrációs tanulmányok területén történő oktatás, kutatás és közös gondolkodás ösztönzése.
|
||
|
Állattenyésztők tüntetnek Bukarestben Több száz állattenyésztő tüntetett Bukarestben a pénzügyminisztérium épülete előtt az állataik után járó állami támogatások elmaradása miatt.
|
||
|
Géntechnológia: áldás vagy átok? Nagy érdeklődés mellett tartotta meg az AGRARHASZON.HU weboldalt üzemeltető Agrárhaszon Kommunikációs Kft. a "Zöld géntechnológia és agrárinnováció" című könyv bemutatóját a Parlament Café-ban. A bemutatón a génmódosítást igenlő érvek mellett az ellenérvek is elhangzottak.
|
||
|
Magyar Borakadémia: új vezető testület Új elnökséget választott tisztújító közgyűlésén a Magyar Bor Akadémia. Az új elnök Kállay Miklós lett, főtitkárrá Zilai Zoltánt választották. Az elnökség tagjai: Lelkes Lajos, Niszkács Miklós és Zelnik József alelnökök, s Arnold Mihály kincstárnok.
|
||
|
Együttműködik az APEH és a Corvinus Egyetem Együttműködési megállapodást írt alá az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), a felek a társadalom adózási ismereteinek bővítését, adótudatosságának és az adószakma elismertségének növelését várják a kooperációtól - közölte a két szervezet.
|
||
|
A génmódosításról pro és kontra - KÖNYVBEMUTATÓ Korszerű növényfajták használatára támaszkodó új, környezetbarát agrotechnológiák magyarországi bevezetését hátráltatja a megosztott közvélekedés és az ismeretek hiánya - derül ki a "Zöld géntechnológia és agrárinnováció" című tanulmánykötet előszavából, amelyet a kötet szerkesztője, társszerzője, Dudits Dénes írt. A könyvet 2009. október 20-án 10.00 órakor mutatják be a Parlament Caféban, Budapesten.
|
||
|
Sikerrel zárta kapuit az első CEP® Passzívház Expo Sikerrel zárta kapuit Magyarország – és a térség – első Passzívház kiállítása, melyet a REECO Hungary Kft. szakmai szövetségekkel együttműködve rendezett október 7-én és 8-án a budapesti EUCC kongresszusi központban.
|
||
|
Megnyílt a Passzívház Expo Az építtetők szemléletváltása kell ahhoz, hogy az országban évente elfogyasztott energia 40 százalékát ne az épületek használják fel - hangsúlyozta Fegyverneki Sándor országos főépítész a Passzívház Expo megnyitóján.
|
||
|
Ismét Erdei és tisztújítás a bankszövetségnél A Magyar Bankszövetség testületi ülése Erdei Tamást, az MKB Bank elnök-vezérigazgatóját választotta a szervezet elnökévé - közölte a bankszövetség. Erdei korábban több választási periódusban, közel 12 éven át volt a Magyar Bankszövetség elnöke, tavaly azonban már nem vállalta jelölését a következő hároméves időszakra.
|
||
|
Szarvasgombára vadásznak Szilvásváradon Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Szarvasgomba-vadászatot a Szalajka-völgyben október 10-én, Szilvásváradon.
|
||
|
Virágzik az online marketing Az új marketingeszközök tárháza talán a legkiemelkedőbben az online területen bővült. Erről is szó lesz a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 19. Országos Marketing Konferenciáján, amelyen elsősorban a kis- középvállalatok marketing eszközeinek szélesítésére koncentrálnak.
|
||
|
Ismét Erdei Tamás lehet a bankszövetség elnöke Új elnököt választ szerdán a Magyar Bankszövetség, a legesélyesebb jelölt a korábban 12 éven át a testületet vezető Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója.
|
||
|
A Reeco Csoport új magyarországi rendezvénye Mindjárt itt a CEP® Passzívház Expo. Ezen egy Nemzetközi Passzívház Kiállítás és Konferencia is lesz Budapesten, a rendezvények ideje 2009. október 7-8.
|
||
|
Zöld Építészeti Napok Az építészet, mint a gazdaság egyik - talán legnagyobb, mindenesetre legszerteágazóbb - hazai iparága bizony hosszabb ideje több sebből vérzik, melyek begyógyulását a válság csak tovább hátráltatja. A szakma egyöntetű véleménye szerint erős megújulásra van szükség sok területen.
|
||
|
Agrárfinanszírozás elsősorban piaci alapon Az agrárgazdaság finanszírozását Magyarországon az uniós csatlakozás után elsősorban piaci alapokra kellett helyezni, mert az EU tiltja a közvetlen állami beavatkozást ezen a területen - hangoztatta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára egy szakmai konferencián.
|
||
|
Egy hét a Passzívház Expo-ig Már csak egy hét van hátra az első alkalommal megrendezésre kerülő CEP® Passzívház Expo kiállításig, amely a Magyarországon elérhető energiahatékony építési és felújítási megoldásokat, innovációkat mutatja be. Kiemelt témája a passzívház.
|
||
|
Az őszi fesztiválokon az Agrármarketing Centrum A külföldi megjelenések mellett folyamatosan zajlanak hazánkban a jelentős őszi rendezvények, szakmai kiállítások, amelyek fontos résztvevője az Agrármarketing Centrum.
|
||
|
Régiófejlesztési konferencia Sepsiszentgyörgyön A székelyföldi vállalkozások fejlődési lehetőségeiről egyeztetnek az üzletemberek és az önkormányzatok képviselői a csütörtökön kezdődő, kétnapos beruházási és régiófejlesztési konferencián Sepsiszentgyörgyön.
|
||
|
A Világbank jóváhagyta Magyarország egymilliárd eurós hitelét A Világbank kedden jóváhagyta azt az egymilliárd eurós (1,4 milliárd dolláros) hitelt, amely a Magyarországnak a globális pénzügyi válság miatt adott nemzetközi hitelcsomag egyik alkotóeleme.
|
||
|
Biotechnológia Romániában Szeptember 8-án nagyszabású rendezvényre került sor Romániában, Temes megyében. A román Biotechnológiai Szövetség és az Europabio ugyanis tanulmányútra hívott meg nagy számú újságírót az Európai Unió tagállamaiból, az országban folyó biotechnológia tevékenység széleskörű bemutatása céljából.
|
||
|
Ötödével csökken a reklámszakma forgalma Akár 20 százalékkal is csökkenhet az idén a magyar reklámszakma forgalma az elmúlt évi 200 milliárd forinthoz képest - mondta a Magyar Reklámszövetség elnöke a XVII. reklámkonferencia sajtótájékoztatóján.
|
||
|
Négy szakkiállítás nyílik a Budapesti Vásárközpontban Négy szakkiállítás nyílik szeptember 22-én a Budapesti Vásárközpontban: a Budatranspack csomagolástechnikai, a Printexpo nyomdaipari, és a Promotion marketing kommunikációs szakkiállítás, valamint az X-Meditor Kft.-vel közös Autotechnika-Autodiga járműgyártás háttéripari rendezvény - közölte a rendezvényeket szervező Hungexpo Zrt.
|
||
|
Megnyílt a 25. Nemzetközi Gazdanapok Bábolnán Megnyílt a magyar agrárgazdaság egyik legnagyobb kiállítása, a 25. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok, amelyen 12 ezer négyzetméteren közel 200 vállalkozás mutatkozik be. A rendezvény szombatig várja a látogatókat.
|
||
|
Szarvasi Szilvanapok Gallicoop módra Idén ismét megrendezték a Szarvasi Szilvanapokat szeptember 11-13. között, a rendezvény egyik kiemelt támogatója a 20 éves Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. volt.
|
||
|
Nemzetközi állásbörzét rendez az EURES Nemzetközi információs- és állásbörzét rendez az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) október 17-én Budapesten. Az Európai Unióban hivatalosan jelenleg is több mint 800.000 állás vár betöltésre, és sokszor csak a munkaerő megfelelő mobilitása - azaz a munkalehetőség helyén történő megjelenése - hiányzik.
|
||
|
Budapesten tanácskoztak a V4-ek agrárminiszterei A tejpiaci gondok megoldásáról, az áruházláncok erőfölénnyel való visszaélésének megakadályozásáról, valamint az uniós közös agrárpolitika 2013 utáni jövőjéről tanácskoztak Budapesten a Visegrádi Csoport (V4) országainak agrárminiszterei, valamint Bulgária és Románia mezőgazdasági tárcáinak vezetői.
|
||
|
A V4-ek agrárminiszterei Budapesten Magyarország 2011-es uniós elnökségre való felkészüléséről is tájékoztatást kapnak többek között a Visegrádi Csoport (V4) országainak agrárminiszterei, valamint Bulgária és Románia mezőgazdasági tárcáinak vezetői csütörtökön.
|
||
|
Ismét Jakab István a Magosz elnöke Ismét Jakab Istvánt választották a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnökévé Karcagon, a Magosz országos tisztújító küldöttgyűlésén - tájékoztatott az agár-érdekképviseleti szervezet. Jakab István megbízatása 4 évre szól.
|
||
|
Erdészeti és faipari szakvásár nyílik Sopronban Az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár több mint 160 kiállítóval csütörtökön nyílik a soproni MKB Arénában közel 8 ezer négyzetméteren - közölte Pakainé Kovács Judit, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense, a rendezvény egyik szervezője.
|
||
|
Jövőre Debrecenben lenne az OMÉK? Az agráriumban is jelentkező negatív folyamatok enyhítése érdekében a szakma összefogására szólított fel Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Debrecenben a Farmer-expo megnyitóján.
|
||
|
Magyar Vidék Napja Szeptember 18-án a Magyar Vidék Napján számos program, vásárfia, különféle bemutatók és meglepetések várják az érdeklődőket Budapesten, a belépés ingyenes (a kép a tavalyi Magyar Vidék Napján készült).
|
||
|
Az AMC ízes napjai a Vajdahunyadvárban Már második alkalommal vár különleges történeti íz-utazás és színes műsor augusztus 29-én és 30-án a látogatókra az Agrárámarketing Centrum rendezésében - ezúttal Budapesten, a Vajdahunyad-várban. A rendezvény szombaton 10-20 óra, vasárnap pedig 10-18 óra között várja az érdeklődőket.
|
||
|
Farmer Expo Debrecenben augusztus 26-29-én Tejcsárda, mangalica-utca és Hajdú-Bihar megye minőségdíjas élelmiszeripari termékei várják augusztus 26-a és 29-e között a debreceni Farmer Expo látogatóit - közölte Vaszkó László, a legnagyobb vidéki mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítást rendező V-Trade Kiállítások Kft. ügyvezető igazgatója.
|
||
|
Élénkült az együttműködés a fiatal régiós gazdák között A Közép-Európai Fiatal Gazda Központ (CERYC) tevékenységének köszönhetően megélénkült a régió fiatal gazdaszervezeteinek együttműködése, számos oktatóprogrammal segítik a szervezetek egymás tevékenységét - közölte a magyar fiatal gazdaszervezet, az AGRYA.
|
||
|
Negyvenöt magyar kiállító az idei Anugán A magyar élelmiszertermelők közül legnagyobb számban a mélyhűtött, a bio-termékeket előállító és húsipari cégek állítanak ki az ágazat idei legnagyobb nemzetközi élelmiszer-szakvásárán, a kölni Anugán, október 10-14. között - tájékoztatott a kölni vásár magyarországi képviselője.
|
||
|
A Tokaj Kereskedőház volt vezetőjére emlékeztek Kiss Lászlónak, a Tokaj Kereskedőház Zrt. egy évvel ezelőtt, 53 éves korában elhunyt vezérigazgatójának állítottak emléktáblát Tolcsván, amelyet Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter leplezett le.
|
||
|
Francia-magyar agráresemény-megállapodás Testvérintézményi megállapodást írt alá a dél-franciaországi Marciacban a Magyar Agrárakadémia kezdeményezője, Tabajdi Csaba európai parlamenti (EP) képviselő, az MSZP EP-delegációjának vezetője a Francia Nyári Agráregyetemmel.
|
||
|
Egy hét múlva Szentlőrinci Gazdanapok! Összesen mintegy 340 kiállítót és 20-25 ezer érdeklődőt várnak a Dél-Dunántúl legnagyobb mezőgazdasági kiállítására, az augusztus 14-én kezdődő XVI. Szentlőrinci Gazdanapokra - közölte a vásár igazgatója, Végh Gábor.
|
||
|
A lakáshitel sínen, kérdés a kkv-k banki finanszírozása A kormány az egyoldalú szerződésmódosításokat illetően kéthónapos moratóriumban állapodott meg a bankokkal, a pénzügyi felügyelet fogyasztóvédelmi jogkörét pedig erősítik. Alapprobléma, hogy a kisvállalatok, amely a legérzékenyebb, legsebezhetőbb szereplői a gazdaságnak, alkalmasak-e arra, hogy a kereskedelmi bankok hitellel finanszírozzák őket.
|
||
|
Bajnai: nem lesz választási költségvetés Bár várhatóan a második félévben is komoly nyomás nehezedik majd a kormányra, "biztosíthatom önöket, hogy Magyarországon nem lesz választási költségvetés" - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán.
|
||
|
IAMA: húzóágazat marad az agrárium Az agrárium mindig fontos volt Magyarország számára, s a jövőben is az egyik húzóágazat marad - mondta Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője hétfőn Budapesten a Nemzetközi Élelmiszer és Agrárgazdasági Szövetség (International Food and Agribusiness Management Association - IAMA) XIX. Élelmiszer- és Agrárgazdasági Világfórumán.
|
||
|
Válságban is nyereség – II. OAK ÖSSZEFOGLALÓ Mi minden hangzott el a II. Országos Agráripari Konferencián (OAK)? A hagyományteremtő szándékkal életre hívott konferenciasorozat az Agrárhaszon Kft. nevéhez fűződik, amely ezt az oldalt üzemelteti. Az alábbiakban az eseményről szóló tudósítást olvashatják.
|
||
|
Kezdődik az Élelmiszer- és agrárgazdasági világfórum A globális kihívások és a lokális válaszok témakörében élelmiszer- és agrárgazdasági világfórum kezdődött a magyar fővárosban. A tanácskozást és a tudományos szimpóziumot - amelyet június 20-23 között rendeznek meg - a IAMA, azaz a Nemzetközi Élelmiszer- és Agrárgazdasági Szövetség rendezi Budapesten az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának segítségével, az FVM támogatásával.
|
||
|
Versenyekkel fűszerezett élelmiszeripari kiállítások A HUNGEXPO Zrt. élelmiszeripari kiállításai évtizedek óta szerepelnek a rangos nemzetközi fórumok sorában, s minden alkalommal hiteles képet adtak az ágazat piaci folyamatairól. Most sincs ez másként, a válságtól hajtott versengésben már megkezdődött a 2010. évi szakkiállítások szervezése. A kiállítások egy új koncepció szerint valósulnak meg.
|
||
|
|
Új típusú agrárfinanszírozás válság idején Noha a banki források beszűkültek, és az alapanyagok ára sem csökkent, a mezőgazdaságot sokkal kevésbé küldte padlóra a válság, mint sok más gazdasági ágazatot – így értékelt dr. Nyujtó Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) főosztályvezetője.
|
||
|
Az idén is lesznek gazdanapok Szerencsen Az idén is megrendezik Szerencsen a Zempléni Eurorégiós Gazdanapok Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakvásárt, a háromnapos agrárexpót június 19-én a tervek szerint Gráf József Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszter nyitja meg - mondta Szabó János vásárigazgató a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Szerencsen.
|
||
|
Magyar koncepció az uniós agrárpolitika jövőjére "Magyarország azon kevés tagország közé tartozik, ahol a kormányzat és a kutatók együttes szellemi munkájának köszönhetően átfogó koncepció jött létre a KAP jövőjét illetően. Ma Magyarországon nincs másik kidolgozott, következetesen végiggondolt szakmai álláspont" - véli Tabajdi Csaba, az EP Mezőgazdasági Bizottságának magyar főtagja.
|
||
|
A kormány, a magyar EP-képviselők és a génmódosítás Nem tudományos vitát akarunk folytatni, hanem arról beszélünk, hogy miféle veszélyeket jelenthetnek a génmódosított szervezetek - mondta Hegyi Gyula európai parlamenti képviselő azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták Marie-Monique Robin francia újságíró hazájában 75 ezres példányszámot és nagy sikert hozó "Monsanto szerint a világ" című könyvét.
|
||
|
Magyarország az uniós agrárpolitika fenntartása mellett Magyarország az Európai Unió közös agrárpolitikájának (CAP) további fenntartásában érdekelt 2013 után, az unió következő költségvetési időszakában is - jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az ágazat helyzetéről rendezett szakmai konferencián.
|
||
|
Az agrár- és a zöldtárca is génkincs-elkötelezett A földművelésügyi és a környezetvédelmi tárca is elkötelezett a magyar állat- és növényállomány genetikai örökségének megőrzése mellett - szögezték le a minisztériumok képviselői a Parlamentben megrendezett Tájgazdálkodás, tájfajták, génmegőrzés című nyílt napon.
|
||
|
II. Országos Agráripari Konferencia: Válságban is nyereség A magyar mezőgazdaság akár profitálhat is a jelenlegi gazdasági válságból - jelentette ki Máhr András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön Budapesten, a II. Országos Agráripari Konferencián. Idén az első két hónapjában a magyar mezőgazdaság termékei iránt a piaci kereslet nem csökkent.
|
||
|
Élelmiszer- és agrárgazdasági világfórum Budapesten A globális kihívások és a lokális válaszok témakörében élelmiszer- és agrárgazdasági világfórumot rendeznek június 20. és 23. között a magyar fővárosban - jelentette be Forgács Barnabás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára.
|
||
|
Magyar-spanyol agrármegbeszélések Budapesten Az Európai Unió közös agrárpolitikáját a jelenlegi költségvetési időszakot követően, azaz 2013. után is fenn kell tartani. Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és spanyol kollégája, Elena Espinosa Mangana (képünkön) spanyol környezet-vidék és vízügyi miniszter egyaránt ezt az álláspontot képviselte budapesti megbeszélésén.
|
||
|
Magyar egyetemista nyerte az Alltech európai díját Az Alltech állat-egészségügyi és takarmányozási világcég Fiatal Tudósok Díjának 2009-es európai regionális fordulóját Vörös Annamária, a Gödöllői Szent István Egyetem végzős hallgatója nyerte. Az összesen nyolc díjazottat - négy alapképzésű hallgatót és négy mesterképzésű hallgatót - több mint 2.000 jelentkező közül választották ki.
|
||
|
AKG-bemutató az Őrségi Nemzeti Parkban Vas megyei gazdálkodók számára rendez agrár-környezetgazdálkodási bemutatót az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Őriszentpéteren május 13-án. Hamarosan megjelenik ugyanis az a jogszabály, amelynek alapján a gazdák támogatásokra pályázhatnak bizonyos természetvédelmi előírások betartása fejében.
|
||
|
Magyar-német agrártárgyalások Budapesten Magyarország lesz 2010-ben a partnerország a Grüne Wochén Berlinben, a világ egyik legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásárán - jelentette be Gráf József magyar és Ilse Aigner német mezőgazdasági miniszter Budapesten, a hivatalos tárgyalásaikat követő sajtótájékoztatón.
|
||
|
Balatoni Borok Fesztiválja Budapesten Balatoni Borok Fesztiválját rendezik meg május 1-jén és május 2-án Budapesten a Feneketlen-tónál. A kétnapos fesztiválon a kulturális programok mellett a magyar borászok mindennapi problémáira kívánják a figyelmet felhívni.
|
||
|
XVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok A válság nem érinti olyan súlyosan a mezőgazdaságot, mint egyes ipari ágazatokat, a kormányzat feladata azonban, hogy segítsen a finanszírozási nehézségeken. Ezt Gráf József agrárminiszter a XVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitóján jelentette ki Hódmezővásárhelyen.
|
||
|
Magyar-orosz üzletember találkozó Szentpéterváron A gazdasági válság ellenére van keresni valójuk a magyar vállalkozóknak Szentpéterváron és környékén, amit jelez az is, hogy az Organica környezetipari cég csütörtöki szentpétervári rendezvényére mintegy 90 érdeklődő jelentkezett - tájékoztatott Szűcs Gergely, szentpétervári magyar főkonzul.
|
||
|
Nagy siker volt a II. Magyar Agrárakadémia A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar képviselői kétnapos szakmai tanácskozást tartottak Pápán. Tabajdi Csaba EP képviselő és a Földművelésügyi- és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) közös szervezésében megvalósult rendezvényen 50 neves hazai és külföldi előadó és 400 fős szakértő közönség részvételével vitáztak az élelmiszergazdaság aktuális kihívásairól.
|
||
|
Megnyílt a Szent György-napi Agrárexpo Pápán A hétéves agrárfejlesztési program 1.300 milliárd forintjából 700 milliárd forintról már támogató határozat született, 150 milliárdot pedig már kifizettek a termelőknek. Ezt Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára mondta Pápán, a Szent György-napi Agrárexpo megnyitóján.
|
||
|
Tavaly 394 milliárd forint támogatás a gazdálkodóknak A 187 ezer hazai gazdálkodó összesen 394 milliárd forint uniós és hazai támogatást kapott tavaly - mondta Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Pápán, a kétnapos II. Magyar Agrárakadémián. Rámutatott: az 5,8 millió hektárnyi mezőgazdasági területből már 2,5 millió hektárt az egyéni, 2,2 milliónyit pedig a társas gazdálkodók hasznosítanak.
|
||
|
Saját zöldenergia-termelő és felhasználó rendszerek "Fenntartható Települések saját zöldenergia-termelő és felhasználó rendszerei" címmel lesz konferencia a Renexpo Central Europe-on, 2009. április 16-án - emlékeztettek a héten nyitó Renexpo szervezői.
|
||
|
Megjelent az Alltech Equine International első száma Az Alltech állat-egészségügyi és takarmányozási világcég mától nyomtatásban és online formában, a http://www.alltech.com/EquineInternational címen is kiadja az Equine International [Nemzetközi Lovas Magazin] című kiadványának első számát. Az Equine International egy ingyenes, kéthavonta megjelenő kiadvány.
|
||
|
RENEXPO idén április 16-18. között Az egyértelműen látható jó szándék ellenére káosz uralkodik a megújuló energiaforrások állami szabályozásában. Ezt Varga István, a REECO Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a RENEXPO nevű megújulóenergia-ipari kiállítást és vásárt idén április 16-18. között rendezik meg Budapesten.
|
||
|
|
Alltech FEI Lovas Világjátékok: 2010. Kentucky, Lexington A Fédération Equestre Internationale (FEI) Games elnevezésű Lovassport Világjátékokat, a világ legnagyobb lovassport eseményét 2010-ben Kentuckyban rendezik. A játékok főszponzora az Alltech nemzetközi állategészségügyi vállalat, a Vitafort Zrt. pedig az Alltech FEI Lovas Világjátékok kizárólagos magyarországi takarmányozási partnere.
|
||
|
Visegrádi négyek: agrárkamarai találkozó Debrecenben A visegrádi négyek (V4) agrárkamaráinak képviselői az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) félidős felülvizsgálata utáni változtatásokról tanácskoznak március 25-26-án Debrecenben.
|
||
|
Bokros Lajos: csapdában a magyar gazdaság A magyar gazdaság tragikus csapdában van, mert a hanyatlás fékezésére, a gazdaság élénkítésére nem állnak a rendelkezésére azok a fiskális és monetáris eszközök, amelyeket Csehország és Lengyelország alkalmazhat. Ezt Bokros Lajos mondta Gyöngyösön.
|
||
|
Európa egyik legnagyobb biotech kiállítása Budapesten Európa egyik legnagyobb biotechnológiai rendezvényének, a Biomed Europe konferenciának és kiállításnak Budapest ad otthont a 2010-ben, a döntést Milánóban, a BIO-Europe Spring kiállításon jelentették be. A szervezők választása az egységes biotechnológiai stratégiának és a szervezett iparági fellépésnek köszönhetően esett végül Budapestre.
|
||
|
Megnyílt a FeHoVa kiállítás a kőbányai vásárközpontban Megnyílt a Nemzetközi Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) Kiállítás, immár tizenhatodik alkalommal. A Hungexpo kőbányai vásárközpontban 11 ország 220 kiállítója vesz részt.
|
||
|
Vidékfejlesztésről és LEADER-ről tanácskoznak Szikszón Az eddigi eredményekről és a további feladatokról tanácskoznak a Magyarország 96 LEADER Helyi Akciócsoportjának képviselői a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón csütörtökön. A szakemberek azt is megvitatják, milyen szerepe lehet a gazdasági válság térségeiket érő hatásainak enyhítésében a LEADER programnak.
|
||
|
Világbajnok az Agárdi Pálinkafőzde és főzőmestere Az Agárdi Pálinkafőzde megkapta az elérhető legmagasabb szakmai elismeréseket, ezzel magyar világbajnok született a Destillata 2009 nemzetközi párlatversenyen, Bécsben. A cég az „Év Főzdéje”, termékei közül több az „Év Pálinkája”, szakmai vezetője, Vértes Tibor pedig az „Év Főzőmestere” címet nyerte el, mindezek mellett a magyarországi „Nemzetgyőztes” is az Agárdi lett.
|
||
|
Állami kitüntetések március 15-e alkalmából az FVM-ben Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket adott át Budapesten, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban. Tevékenységük elismeréseként a munkájukat kimagasló eredménnyel végzőknek.
|
||
|
Nagyszabású gazdatüntetés Prágában Mintegy nyolcezer, főként közép-európai gazdálkodó tüntetett Prágában a cseh mezőgazdasági minisztérium előtt. Fő követelésük: egyenlő bánásmód a régi és új uniós tagországok gazdálkodói között.
|
||
|
Magyar tejesek is tüntetnek Prágában Várhatóan több ezer szarvasmarhatartó vonul csütörtökön a cseh mezőgazdasági minisztérium elé Prágában, hogy a kaotikus európai uniós tejpiaci viszonyok miatt tiltakozzon. A demonstráción a cseh, lengyel, szlovák, osztrák és német gazdálkodók mellett a magyar tenyésztők képviselői is jelen lesznek.
|
||
|
Magyar Agrárakadémia áprilisban Pápán Az idén is megrendezik a Magyar Agrárakadémia elnevezésű fórumot, amelyre április 16-17-én kerül sor Pápán. Erről Tabajdi Csaba, az Európa Parlament MSZP delegációvezetője tájékoztatott a szervezők nevében.
|
||
|
Japánban és Dél-Koreában tárgyalt Gráf József A magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek Japánba és Dél-Koreába irányuló exportjának előmozdításáról tárgyalt Gráf József földművelésügyi és földművelésügyi miniszter a múlt héten a távol-keleti országokban.
|
||
|
I. Európai LEADER Expo - FOTÓK A Budapesti Vásárközpontban tartott, napokban zárult I. Európai LEADER Expo-nak az Agrárhaszon Kft. médiatámogatója és kiállítója volt. Bepillanthattunk a LEADER rejtelmeibe, megkóstolhattuk a magyar vidék ízletes ételeit és még a hívogató szálláshelyekről is szerezhettünk számos információt. Az eseményen készült fotók közül néhányat közreadunk.
|
||
|
Gráf József: szükséges a helyi közösségek összefogása A mezőgazdaság fejlesztése nem lehetséges a vidéki életminőség javítása nélkül, ez utóbbi cél eléréséhez pedig nélkülözhetetlen a helyi közösségek összefogása, azaz a Leader-szemlélet alkalmazása a vidékfejlesztésben. Ezt Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter mondta a vasárnap zárult I. Európai LEADER Expo-n.
|
||
|
Forgalomlassító gazdademonstráció Tiszafüred közelében Forgalomlassító gazdademonstrációt kezdtek pénteken Tiszafüred közelében a környékbeli termelők, akik három héten át félpályás útlezárással fognak tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen. Erről Márkus László, a demonstráció szervezője, a térségi gazdakör elnöke tájékoztatott.
|
||
|
Falu a városban - I. Európai LEADER Expo A vidéki emberek, vállalkozók, civil szervezetek és önkormányzatok együttműködésében új fejezetet nyitott hazánkban a LEADER Program. Február 26. és március 1. között rendezik meg az I. Európai LEADER Expo-t.
|
||
|
Orosz érmek magyar boroknak Arany- és ezüst érmeket nyert három magyar bor a Prodexpo 2009 élelmiszeripari kiállításon, amelyet a moszkvai Krasznaja Presznya kiállítási központban rendeztek. Bock József 2005-ös Syrah bora és a Monte Tokaji Aszu Esszencia 2002-es bora a legjobb termékek sorában aranyérmet, a Nyakas pincészet Budai Chardonnay Barique 2005-ös bora ezüstérmet nyert.
|
||
|
Magyar "találmány": Európai LEADER Expo A Budapesti Vásárközpontban február 26. és március 1. között tartják meg az I. Európai LEADER Expo-t. Amely a 2007-ben és 2008-ban nagy sikerrel rendezett Magyar LEADER Expo-t követi, immár európai kitekintéssel.
|
||
|
Magyar befektetőknek kínálják a szerb állami vállalatokat Privatizációs fórumot szervez a magyar befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség, az ITD Hungary. Azon cégek számára, amelyek lehetőséget látnak a magyar vállalatok számára egyre népszerűbb befektetési célponttá váló Szerbiában.
|
||
|
Mezőgazdasági Bizottság: íme a privatizáció Befejeződött az intézményes privatizáció 2007-re Magyarországon, a folyamat során az állami vagyon jelentős mértékben csökkent. Ezt Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára mondta az Országgyűlés mezőgazdasági bizottság ülésén a privatizációs folyamatról szóló jelentés tárgyalásán.
|
||
|
Csütörtökön újra államkötvény aukció Több mint három hónapos kihagyás után csütörtökön államkötvény aukciót tart az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK). A február 12-i aukción az elsődleges állampapír-forgalmazókkal folytatott egyeztetés alapján 3, 5 és 10 éves futamidejű államkötvényt kínálnak, összesen 20 milliárd forint névértéken.
|
||
|
Nem megbízhatóak a hosszú élelmiszerláncok? Nem teljesen ellenőrizhetőek, ezért nem biztonságosak a hosszú élelmiszerláncok, amelyek helyett inkább a helyi, megbízható termelőktől származó élelmiszerek kerülhetnek előtérbe a jövőben. Ezt Gőgös Zoltán a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára mondta a II. Budapesti Mangalica Fesztivál megnyitóján.
|
||
|
Növelhető a zöldség-gyümölcs kivitel Németországba Tovább növelhető a magyar zöldség-gyümölcs kivitel, elsősorban Németországba, ha a meglévő lehetőségeket az ágazat fejleszteni tudja. Erre vissza nem térő alkalom kínálkozik egy év múlva, ekkor ugyanis hazánk lesz a partnerország a Grüne Wochén.
|
||
|
Külföldi kiutazási lehetőségek falusi fiataloknak Az AGRYA a Második Hullám programja keretében pályázatot hirdet 18-26 év alatti falusi, mezőgazdasági kötődésű fiataloknak különböző nemzetközi eseményeken való részvételre. Jelentkezési határidő: 2009. február 27.
|
||
|
II. Magyar Agrárakadémia Pápán - PROGRAM IS! A 2008. áprilisi nádudvari Magyar Agrárakadémia igazolta, hogy a magyar agrárium igényli a jövőbe mutató, problémafeltáró rendezvényeket, a valódi társadalmi vitát. A megkezdett munka folytatásaként a II. Magyar Agrárakadémiát 2009. április 16-17. (csütörtökön-péntek) között Pápán, a Jókai Mór Művelődési Központban rendezik meg.
|
||
|
Megint drágul az üzemanyag Emeli bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A Mol legutóbb egy hete emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin árát, a gázolajé akkor nem változott.
|
||
|
Gyurcsány: túl erősek a bankok az ügyfelekkel szemben Egyre többen kifogásolják, hogy a magyarországi bankok túl széles körben élnek az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségével, a törvényi szabályozást szigorítani kell ezen a téren, a bankok túl erősek, az ügyfelek pedig túl gyengék. Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta.
|
||
|
Válságkezelési konferencia vezetőknek és HR-eseknek A gazdasági recesszió leküzdésére egy nagyszabású válságkezelési konferencia lesz vállalati vezetők, HR-esek részére 2009. február 4-én. A szervezők a DGS Global Research, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola.
|
||
|
Arattak az agrárkiállítások - KÉPGALÉRIA! Üzleti és szakmai szempontból is minden idők legsikeresebbjeként értékelték a résztvevők az agrár-mesterhármast. Mintegy 20 ezer látogatót fogadott a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban január 28-31-ig nyitva tartó AGRO+MASHEXPO, Szőlészet és Pincészet, valamint Magyar Kert.
|
||
|
Magyarország szervezi az I. Európai LEADER Expo-t A Budapesti Vásárközpontban 2009. február 26. és március 1. között tartják meg az I. Európai LEADER Expo-t. Az HUNGEXPO Zrt. Utazás 2009 kiállításával egy időben nyitva tartó vidékfejleszési expóra külföldről és Magyarországról tízezreket várnak.
|
||
|
Parragh: az ország egy menthetetlen foghoz hasonlít Egy olyan rossz foghoz hasonlította az ország jelenlegi gazdasági helyzetét Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, amelyről kiderült, hogy lyukas. Ám a beteg csak akkor ment orvoshoz, amikor a fog már menthetetlen volt.
|
||
|
Nyílt napok az APEH-nél A tavalyihoz hasonló számú, közel 1,2 millió személyi jövedelemadó bevallást vár az APEH a Közép- Magyarországon élőktől. A bevallások pontos kitöltése érdekében számos fórumon nyújtanak segítséget a hivatal munkatársai.
|
||
|
Adó- és járulékcsökkentés, áfaemelés, vagyonadó Háború helyett békére, illúziók helyett tisztességes, határozott reformpolitikára, a politikai rendszer működésének átalakítására van szükség - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlamentben. A kormányfő szerint e három mellett negyedik feladat a válság rövid távú kezelése.
|
||
|
Sikeres a Hungexpo agrárkiállítás-mesterhármasa Több ezer látogatót fogadtak a második napon is a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban zajló agrárkiállítások. Telt ház előtt zajlanak az Agro+Mashexpo, a Szőlészet és Pincészet, valamint a Magyar Kert kiállítások Fórum Színpadának előadásai is.
|
||
|
Gőgös: likvidnek kell maradni Az agrárágazat likviditásának fenntartása a földművelésügyi tárca legfontosabb feladata. Ezt Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára mondta a kőbányai vásárközpontban, az agrárkiállítások megnyitóján.
|
||
|
Mezőgépgyártó és kereskedő felesben buknak a forinton Hatalmas a gazdálkodók érdeklődése a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban január 28-án megnyílt agrárkiállítások iránt. Már a nyitónapon sokan keresték fel a standokat, bár az igazi "csúcsidőszak" 11 óra magasságában volt.
|
||
|
Szombattól kérheti a rendőr a kgfb igazolást A 30 napos haladék lejártával, január 31-től kérheti a rendőr az autósoktól a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) igazolását, akinek a biztosítója 60 napos haladékot adott, az védett a szerződése megszűnése ellen, de a szabálysértéstől elvileg nem menti meg a haladék.
|
||
|
APEH: 8818 milliárd forint adójellegű bevétel tavaly Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2008-ban 8818 milliárd forint adójellegű bevételre tett szert - jelentette be Szikora János elnök. A 2008. évi bevétel 540 milliárd forinttal, hét százalékkal több az előző évinél.
|
||
|
Teltház lesz az idei Construma kiállításon A gazdasági válság ellenére nagy a belföldi és a külföldi kiállítók érdeklődése az idei Construma kiállítás iránt, így előreláthatóan teltház lesz az április 1. és 5. közötti kiállításon.
|
||
|
Bajnai: hosszú távú elképzelésekre van szükség A válság kezelésében azok lehetnek sikeresek, akik hosszú távú elképzeléssel, stratégiával rendelkeznek, és akik ezt következetesen, a válsághoz alkalmazkodva végre is hajtják. Ezt Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter mondta a Pólus Iroda és az Európai Bizottság együttműködésében hétfőn kezdődött kétnapos nemzetközi klaszterkonferencián Budapesten.
|
||
|
Kitörési pont a gazdasági válságból az AGRO+MASHEXPO Kitörési pont a gazdasági válságból a szerdán nyíló Agro+Mashexpo, a Szőlészet és Pincészet, valamint a Magyar Kert. Csúcsot dönt ugyanis a kiállítási terület nagysága és az új külföldi résztvevők aránya a HUNGEXPO rangos agrár rendezvényein.
|
||
|
Gyurcsány: érdemi adó- és járulékcsökkentés kell Érdemi adó- és járulékcsökkentésre van szükség - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy közgazdászokkal egyeztetett. A kormány jelentős átrendezést, adó-, járulék- és foglalkoztatási reformot fog javasolni - tette hozzá. Kiemelte: érdemi változásra és a mértékek jelentős korrekciójára van szükség.
|
||
|
Szerdán drágul a benzin Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A Mol legutóbb egy hete emelte bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 5 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát.
|
||
|
Február 6-8.: ismét Mangalica Fesztivál 2009. február 6-8. között rendezik meg a második Budapesti Mangalica Fesztivált. Egyre nagyobb az érdeklődés a világon az egyetlen magyar őshonos sertésfajtából, a mangalicából készült termékek iránt - mondta Tóth Péter (képünkön középen), a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének (MOE) elnöke.
|
||
|
A 2009-es AGRO+MASHEXPO programja A 2009 01. 28-tól 2009. 01. 31-ig tartó AGRO+MASHEXPO kíváló bemutatkozási lehetőséget kínál az ÚMVP keretében meghirdetésre kerülő gép- és technológiai beruházásokhoz. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban nyíló kiállításon minden minden agrárágazat tevékenységéhez, minden eszközt felvonultatnak a kereskedők és gyártók.
|
||
|
Az AGRO+MASHEXPO 2009 díjazottai Sikeresen zárult az AGRO+MASHEXPO 2009 termékverseny pályázata. A nagydíj komoly presztízs értékkel bír a mezőgéppiac szereplői között.
|
||
|
Magyar fellépés a libatömés védelmére Németországban A Négy Mancs osztrák és német állatvédő szervezet által a magyar liba- és kacsatömés ellen indított rágalmazó kampány ellen lépett föl a Grüne Vochén a szaktárca és a Baromfi Terméktanács (BTT). Süth Miklós főállatorvos, a tárca szakállamtitkára szerint Magyarországon nem állatkínzás történik.
|
||
|
Újabb ütések az amerikai-francia élelmiszerháborúban Franciaország a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fordult döntésért az Egyesült Államokkal folyó kereskedelmét hátrányosan érintő legújabb amerikai döntés miatt. Amely szerint a francia rokfort sajtra kivetett vámot március közepétől háromszorosára emelnék.
|
||
|
Emelkedett az üzemanyagok ára Emelte bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 240 forint körülire, a gázolajé 250 forintra nőtt.
|
||
|
Feljelentés Bábolna ügyében A Központi Nyomozó Főügyészségen ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Medgyasszay László országgyűlési képviselő (képünkön) és Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója a Bábolnáról leválasztott kerteskői gazdaság privatizációja ügyében, hivatali visszaélés gyanúja miatt. A feljelentést a főügyész vette át.
|
||
|
Ismét érkezik orosz gáz Ukrajna felől Magyarországra Megindult a földgázszállítás Ukrajna irányából Magyarországra kedden 13.20 órakor - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt. A cég közleményében hozzáteszi: megkezdődött a gázforgalmazási irányok átállítása.
|
||
|
Megindult az orosz gáz Európa felé Kedden hajnalban, közép-európai idő szerint 2 órakor megindult az orosz gáz Európa felé - erről maga Julija Timosenko ukrán kormányfő győződött meg a Gazprom központi diszpécsertermében. Az ukrán tranzitvezeték-rendszer megfelelő működési rendje közép-európai idő szerint 8 órakor áll helyre.
|
||
|
Februárban újra Tetők-Falak-Homlokzatok szakkiállítás Az idén másodszor megrendezésre kerülő Tetők-Falak-Homlokzatok szakkiállítás és konferencia tematikája kibővül az épületenergetikával, így egyik témája a passzív ház lesz - közölte a szervező Expositor Kft. Az idei szakkiállítás a Syma Sport és Rendezvényközpontban lesz, február 11. és 13. között.
|
||
|
Ingyenes vállalkozói készségfejlesztő képzés Folytatódik a nők vállalkozásindítását, munkavállalását elősegítő ingyenes készségfejlesztő képzés a Közgazdasági Politechnikumban. A gazdasági minisztérium által a kis- és középvállalkozói célelőirányzatból támogatott térítésmentes képzésre február 2-áig lehet jelentkezni.
|
||
|
Magyar kampány a Grüne Woche kiállításon A víziszárnyasok kényszeretetése tradicionális magyar állattartási mód, amely nem állatkínzás. Ezt az álláspontot Süth Miklós országos főállatorvos, az agrártárca szakállamtitkára és Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke ismerteti Berlinben.
|
||
|
Aláírták a 2009-re szóló orosz-ukrán gázszerződést Vlagyimir Putyin orosz és Julija Timosenko ukrán kormányfő jelenlétében hétfőn Moszkvában az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz vezetői aláírták az ukrajnai orosz gázszállításokat rögzítő szerződést. Putyin elmondta: az ukrán gázszállításra, és a tranzitra vonatkozó szerződések egyaránt tíz évre szólnak.
|
||
|
Drágulnak az üzemanyagok Emeli bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 5 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A szerdai emeléssel a benzin átlagára 240 forint körülire, a gázolajé 250 forintra nő.
|
||
|
MNB: 50 bázisponttal csökkent a kamat A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 9,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfőn. A monetáris tanács megítélése szerint a következő időszakban a középtávú céltól elmaradó infláció és jelentős mértékű gazdasági visszaesés várható.
|
||
|
Kereskedőláncokat büntetett a GVH Három kiskereskedelmi láncra összesen 14 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók megtévesztése miatt. A Tesco és a Spar reklámújságjaiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas információk jelentek meg, a Cora pedig nem tartotta be a korábban a GVH előtt vállalt kötelezettségeit.
|
||
|
Kevesebb gáz kell a tárolókból Az enyhébb időjárás miatt mérséklődő földgázfelhasználás lehetővé teszi, hogy a magyarországi tárolókból a napi 53,5 millió köbméteres csúcskapacitásnál kevesebb földgázt vegyenek ki. Ezt Molnár Csaba energiaügyekért felelős miniszter mondta.
|
||
|
Hétfőn már jöhet a gáz Európába Hétfőn várhatóan újraindul az orosz gáz Európába, miután vasárnapra Vlagyimir Putyin és Julija Timosenko orosz és ukrán államfő megállapodott az Ukrajna gázellátását 2009-re biztosító kétoldalú szerződésről. Az ukrán kormányfő szerint az aláírás után azonnal helyreállítják a teljes európai gáztranzitot.
|
||
|
Megváltozik a magyar mezőgazdaság arculata idén Döntően megváltoztatja a magyar mezőgazdaság arculatát az idei esztendő - hangsúlyozta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A Berlinben zajló nemzetközi mezőgazdasági, illetve élelmezési kiállításon, az immár hagyományos Grüne Wochén részt vevő magyar miniszter szerint az ország mezőgazdasága jó úton jár.
|
||
|
Megnyílt a Grüne Woche Berlinben megnyílt az agrárium, illetve az élelmiszeripar és kertészet egyik legjelentősebb világeseménye, az úgynevezett Grüne Woche, azaz Zöld Hét. A nagyszabású nemzetközi mezőgazdasági seregszemlén 56 ország - köztük Magyarország - mintegy 1600 kiállítója mutatja be termékeit.
|
||
|
Agrárkiállítások mesterhármasa Az innováció, az energiatakarékosság, a környezetvédelem és a piacképesség feltételeinek megteremtése áll a HUNGEXPO Zrt. agrárkiállításainak középpontjában. Az AGRO+MASHEXPO január 28-tól 31-ig tart nyitva.
|
||
|
Pénteken nyílik a Grüne Woche Pénteken nyílik Berlinben az agrárium, illetve az élelmiszeripar és kertészet egyik legjelentősebb világeseménye, az úgynevezett Grüne Woche, azaz Zöld Hét. A nagyszabású nemzetközi mezőgazdasági seregszemlén 56 ország - köztük Magyarország - mintegy 1600 kiállítója mutatja be termékeit.
|
||
|
Gráf mondjon le! - mondja Budai A Magosz szövetségi igazgatója szerint Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) vezérigazgatója törvénytelenül korlátozta egy közigazgatási határozatban az ellenőrző bizottság tagjainak iratbetekintési jogát. Budai Gyula úgy véli: azért korlátozták jogaikat, mert "olyan földértékesítés zajlik, amelyről nem akarják, hogy a nyilvánosság tudomást szerezzen".
|
||
|
A gazdasági válság hatása a mezőgazdaságra Az élelmiszerárak 2005-2007 között 75 százalékkal nőttek a világban, míg ezt megelőzően, 1974-2005 között 75 százalékos csökkenés volt tapasztalható. Erre Kiss Judit, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Világgazdasági Kutatóintézetének kutatási igazgatója hívta fel a figyelmet egy budapesti szakmai konferencián.
|
||
|
Emelkedik az üzemanyagok ára Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A Mol legutóbb karácsony előtt változtatott az üzemanyagok árán, akkor bruttó 3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.
|
||
|
Új főosztályvezető az FVM-ben 2009. január elsejétől dr. Nagy Dániel erdőmérnök vezeti a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Természeti Erőforrások Főosztályát. 2008. december 31-ével ugyanis véget ért Kiss János korábbi főosztályvezető megbízatása a vezetői teendők ellátására.
|
||
|
Új vám- és pénzügyőri hivatalok a Közép-dunántúlon Új vám- és pénzügyőri hivatal jött létre a Közép-dunántúli régióban két helyszínen, Pápán és Esztergomban. A regionális nyomozóhivatal a régiós parancsnokság felügyelete alatt működik tovább - jelentette be Pálla József, a Vám- és Pénzügyőrség regionális parancsnoka.
|
||
|
Gázkorlátozás: megvannak a források Pénteken az országos gázfogyasztás 64-66 millió köbméter lesz, az igények kielégítésére a források rendelkezésre állnak - mondta Molnár Csaba, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter. Mindenkit takarékosságra kért, mivel a gázrendszer, a szállítás, a tárolók és a hazai kitermelés csúcskapacitáson működik, s bármilyen kis hiba is csökkentheti a rendelkezésre álló forrásokat.
|
||
|
Magosz-vélemény a gázkrízisről A mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek számára a differenciált energiabiztosítás jelenleg megoldást jelent, ám a hosszú távú teendőkön tovább kell gondolkodni. Ezt Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke mondta.
|
||
|
Gyurcsány: Nem jár kártérítés a gázos cégeknek Nem jár kártérítés azoknak a cégeknek, amelyeknek le kellett állítaniuk a termelést a gázkorlátozás miatt - jelentette ki a kormányfő csütörtökön. Gyurcsány Ferenc hozzátette: a következő két hétben Magyarország nagyobb gond nélkül fent tudja tartani a gázellátás mai mennyiségét, de a kabinet felkészül a krízis elhúzódására is.
|
||
|
Feloldották a kettes kategória gázkorlátozását Feloldotta a második kategóriájú gázkorlátozást 9.30 órakor az FGSZ Zrt., amit Molnár Csaba energiaügyi miniszter a csütörtökön javuló gázhelyzettel indokolt. A miniszter elmondta azt is: a helyzet bármikor változhat, s újra életbe léphet a korlátozás.
|
||
|
Óriási veszteségeket okozhat a gázkorlátozás Több vállalat csökkentette vagy állította le a termelést azután, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. elrendelte a második kategóriába tartozó ipari nagyfogyasztók földgázellátási korlátozását szerda reggel. Leállt a termelés a Tondach Magyarország Zrt. négy cserép- és téglagyárában, a Suzukinál, valamint a Wienerberger Téglaipari Zrt. három egységében.
|
||
|
Gázkorlátozás a második kategóriában is Szerdán reggel 8 órától az FGSZ Földgázszállító Zrt. (FGSZ) elrendelte a második kategóriába tartozó ipari nagyfogyasztók földgázellátási korlátozását is, miután az első kategóriába tartozó nagyfogyasztók ellátását kedden 20.30-tól már korlátozta - közölte a gázipari rendszerirányító FGSZ közleményében.
|
||
|
APEH: az állandó meghatalmazások bejelentéséről Az állandó meghatalmazás, megbízás az adóhatóság előtti eljárásban - a külön jogszabályban meghatározott feltételek teljesítésén túl - kizárólag akkor érvényes, ha az adóhatóság által rendszeresített formanyomtatványon jelentik be. Erre hívja fel a figyelmet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).
|
||
|
Leállt a gázzal Ukrajna, szerdán ipari korlátozás Kedden 15.30 órakor leállt Ukrajnából az orosz földgáz szállítása Magyarország felé - jelentette be Molnár Csaba energiaügyi miniszter kedden a földgázellátási krízisbizottság ülése után. Ausztria felől a szerződés szerinti mennyiség mintegy fele, 3 millió köbméter földgáz érkezik.
|
||
|
|
Módosultak az úthasználati díj szabályai Az úthasználat díja ugyan nem változott, de az év első napjával több ponton módosította a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter az úthasználatról szóló, 2007-ben hozott rendeletet. Amely most egyebek mellett kitér arra is, hogy mi az ellenőrök teendője akkor, ha a díjköteles úton vezető nélküli kocsit találnak.
|
||
|
|
Méhészek tiltakoztak perük elhúzódása miatt Csaknem száz méhész tiltakozott a Tolna Megyei Bíróság előtt hétfő délután, mert szerintük indokolatlanul elhúzódik egy 2006-os méhpusztulás miatt indított per. Az országos és a Tolna megyei méhész egyesület vezetője az eljárást sürgető petíciót adott át a megyei bíróság elnökének. Kérdés, mit szól ehhez Szent Ambrus, a méhészek védőszentje.
|
||
|
Mezőgazdasági dolgozók tüntettek Szófiában Bolgár gabonatermelők mintegy 600 traktorral vonultak fel Szófia utcáin pénteken a kormánytámogatások elmaradása miatt tiltakozva. A bolgár fővárosban hatalmas forgalmi dugót okozó felvonulók a parlament épülete elé vonultak.
|
||
|
A világ első ázsiai borversenye Hongkongban A Hong Kong Trade Development Council (HKTDC) Ázsia legtekintélyesebb borszakértőivel és a világ egyik legismertebb bor- és szeszesitalverseny, a londoni Nemzetközi Bor- és Szeszesitalverseny (IWSC) szervezőjével karöltve rendezi meg első ázsiai borversenyt. Erre a HKTDC Hongkongi Nemzetközi Bor- és Szeszipari Kiállítás keretei között kerül sor 2009. november 4. és 6. között.
|
||
|
Együttműködik a MOKK és az ITD Hungary Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar-Olasz Kereskedelmi Kamara (MOKK) és az ITD Hungary befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség. A megállapodás keretében a kamara és az ITD Hungary a magyar és az olasz vállalatok üzletszerzési törekvéseit, így pedig a gazdasági kapcsolatok fellendítését segítik.
|
||
|
Forgács Barna az agrárkamarai elnök Forgács Barna eddigi alelnököt választotta elnökké a Magyar Agrárkamara (MAK) tisztújító küldöttgyűlésén. Csikai Miklós leköszönő elnök helyébe. A MAK főtitkára Ebele Ferenc maradt, a három alelnök Koncz György, Kun Mihály és Szukics József lett.
|
||
|
Szerencs nem akar a világörökség része lenni Szerencs önkormányzata úgy határozott, hogy nem kíván a jövőben a világörökségként nyilvántartott Tokaji Történelmi Borvidék kultúrtáj területének része lenni. A döntéssel a halmozottan hátrányos helyzetű térség fejlődését és a munkahelyteremtést akadályozó túlzott korlátokra kívánják felhívni a figyelmet - mondta Rónavölgyi Endréné (MSZP) polgármester.
|
||
|
Minimálbér: 71 500/hó A jövő évre 3-5 százalékos országos bérajánlásról és 71 500 forintos havi minimálbérről írtak alá megállapodást az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) péntek késő estébe nyúlt plenáris ülésén. A minimálbér jelenlegi összege 69 000 forint.
|
||
|
Grand Marnier®: vörös köntösben A Grand Marnier® legújabb, "Cosy" névre keresztelt, limitált szériás kiadását a napokban mutatta be a likőr forgalmazója, a Pernod Ricard Hungary. A "Cosy" kiszerelés a hatodik eleme a 2003-ban bevezetett különleges szériának. A Magyarországon most debütáló változat mindössze 160 példányban szerezhető be iemelt szakboltokban.
|
||
|
Francia-magyar genomikai-biotechnológiai tanácskozás Egy új közös kutatás-fejlesztési pályázat előkészítése volt az egyik központi témája a december 1-2. között Budapesten megrendezett magyar-francia tudományos tanácskozásnak. A pályázat magyar-francia együttműködésben, a gének kölcsönhatásával foglalkozó genomika, valamint orvosi, agrár- és környezetvédelmi célú biotechnológia témakörben folyó projekteket támogat majd.
|
||
|
Az EU bioüzemanyag politikája és a fejlődő országok Brazil és európai szakértők egyaránt az agorüzemanyagok térnyerésének gazdasági-, társadalmi- és környezeti veszélyeire hívták fel a figyelmet a Magyar Természetvédők Szövetségének 2008. november 28-i rendezvényén. A természetvédők az EU agroüzemanyag célkitűzéseinek elvetését szorgalmazzák.
|
||
|
Folytatódik az áruházak elleni demonstráció Újabb demonstrációt tart 2008. november 28-án az állattartók demonstrációs bizottsága - közölte a bizottság közleményben. A testület megállapítása szerint az áruházláncok tovább folytatják a törvénytelen, illetve a törvényben nem szabályozott árletörő politikájukat, amely nem a jobb hatékonyságon alapul.
|
||
|
Európai Élelmiszerlánc Parlament alakult Európai Élelmiszerlánc Parlament alakult Visegrádon 15 ország szakembereinek részvételével - közölte az új civil szervezet megválasztott elnöke, Búza László. A szakember a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság vezetője, főállatorvos.
|
||
|
Magosz-vádak és válaszok a pákozdi földügyben Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter is tudott a pákozdi földterület körüli jogügyletekről - állítja Budai Gyula, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Ellenőrző Bizottságának tagja. A két politikus áll a vizsgálat elé, mindkettőjüket már tanúként meghallgatta az ügyészség ebben az ügyben.
|
||
|
Európai Élelmiszerlánc Parlament alakul Európai Élelmiszerlánc Parlament megalakulását készítik elő a kedden Visegrádon megkezdődött nemzetközi szakmai tanácskozáson. A még a héten létre jövő, 14 ország szakembereit összefogó új civil szervezet az élelmiszer fogyasztók, az érintett termelők, vállalkozások, a tudomány és a minőség ellenőrző hatóságok közötti párbeszéd megteremtését segíti elő.
|
||
|
Gazdasági bizottság: igen Molnár Csabára Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága szerdán 16 igen, 10 nem és egy tartózkodás mellett támogatta Molnár Csaba miniszteri jelölését a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) élére.
|
||
|
Borverseny Egerben Elsőként Egerben rendezik meg november 28-án, hagyományteremtő jelleggel a Magyar Bortelepülések Szövetségének borversenyét - jelentette be a város alpolgármestere. Szeleczki János elmondta: a megmérettetésen 20 település 80 bora vesz részt.
|
||
|
Tárgyaltak és tovább demonstrálnak A demonstráló állattartók megbízottai találkoztak az Auchan és a Penny Market képviselőivel beszéltek, a Tesco küldöttsége nem érkezett meg a tárgyalásra. A demonstrációs bizottság úgy ítélte meg, hogy a tiltakozás tovább folytatódik, de nem most.
|
||
|
Mezőgazdasági termelők tüntetése - ÖSSZEFOGLALÓ Félpályás útlezárással tiltakoztak pénteken Gyálon a Tescónál, és Alsónémedi közelében az 5-ös főúton, a Penny Market áruházlánc raktárbázisai előtt az állattartók szakmai és érdekképviseleti szervezetei az üzletláncoknak termelőket diszkrimináló kereskedelempolitikája ellen.
|
||
|
A Hússzövetség támogatja az állattartók tiltakozását A Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) is támogatja az állattartók tiltakozását - közölte a szakmai szervezet. A mezőgazdasági termelők által szervezett demonstráción ugyan nem vesznek részt, de annak céljaival alapvetően egyetértenek - olvasható a szakmai szervezet közleményében.
|
||
|
MOSZ: a kormány működjön közre! A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) javasolja, hogy a kormány kezdeményezzen egyeztetést a termelők, a kereskedők és fogyasztók részvételével a kereskedők által korábban visszautasított etikai kódex elfogadásáról, és az élelmiszerforgalmazás közös, átfogó ellenőrzéséről, valamint a tisztességes verseny, továbbá a hazai munkahelyek megőrzése érdekében.
|
||
|
A Tesco-val nincs gond A Tesco áruházaiban a tejtermékek és a húskészítmények területén csaknem 80 százalékos a magyar eredetű áruk aránya, ami szinte megegyezik a tiltakozó állattartók várakozásaival - mondta Hackl Mónika, az áruházlánc kommunikációs vezetője.
|
||
|
Termelők tüntetése áruházláncok előtt Félpályás útelzárással kezdtek demonstrálni a termelők Gyál és Alsónémedi közelében pénteken. Az akcióval azt akarják elérni, hogy a nagy áruházláncok a jelenleginél nagyobb arányban forgalmazzanak magyar árukat.
|
||
|
Félpályás útlezárással tiltakoznak az állattartók Félpályás útlezárással tiltakoznak az állattartók szakmai és érdekképviseleti szervezetei a nagy áruházláncoknak a termelőket diszkrimináló kereskedelempolitikája ellen pénteken reggel 9 órától két helyszínen.
|
||
|
Kiosztották a KMÉ Védjegy elismeréseket Magyarország számára a jó minőségű és biztonságos élelmiszer előállítása lehet az egyik kitörési pont az egyre nehezedő gazdasági körülmények között - mondta Süth Miklós, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára, országos főállatorvos Budapesten az IFE Foodapest Nemzetközi Élelmiszer-, Ital- és Vendéglátóipari Szakkiállításon. A kiállításon átadták a Kiváló Magyar Élelmiszer Védjegy elismeréseket.
|
||
|
Uniós pénzekről a zöldek Az uniós pénzek éghajlatvédelemre és a civil kontroll biztosítására való felhasználását szorgalmazzák a civil szervezetek - mondta Dönsz Teodóra, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) programkoordinátora. Alapvető elvárásuk az akciótervekkel kapcsolatban, hogy azok az éghajlatvédelmet, a környezeti szemléletformálást és a környezeti károk megelőzését szolgáló tevékenységeket támogassák.
|
||
|
Tüntettek a gazdák Franciaországban Több ezer gazda tiltakozott 2008. november 7-én Franciaországban a mezőgazdasági dolgozók vásárlóerejének csökkenése miatt. Michel Barnier mezőgazdasági miniszter jelezte: november 12-én a gazdák jövedelméről tervezett konferencián sürgősségi csomagot kíván bejelenteni.
|
||
|
Erősödnek a régió fiatal gazdái Október 17-21. között Debrecenben tartották a budapesti Közép-európai Fiatal Gazda Központ (CERYC) első önálló rendezvényét, a fiatal gazdák regionális konferenciáját - tájékoztatott Mikula Lajos, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) elnöke.
|
||
|
|
Földről, vízről, fűről - Interjú Romány Pállal, az MTA doktorával Gödöllőn 2007. december 3-6. között Tradíció és innováció címmel jubileumi konferenciát rendeznek, ötven éve ugyanis annak, hogy gazdasági képzés folyik Gödöllőn. A Romány Pállal készült interjúból kiderül az is, hogy neki mit jelentenek ezek a szavak.
|
||
|
Vesztesek és nyertesek - I. Országos Agráripari Konferencia "Vesztesek és nyertesek" címmel 2007. április 11-én rendezte meg az I. Országos Agráripari Konferenciát az Agrárhaszon Kft. Keresve a választ arra, hogy a rendszerváltozás után az agrártársadalom hogyan alkalmazkodott a megváltozott helyzethez. A konferenciát a Monsanto Kereskedelmi Kft. és a Baromficoop Kft. támogatta.
|
||
|
Váncsa Jenő 80 éves Váncsa Jenő volt mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert (a képen 1985-ben, aktív miniszterként) köszöntötték és kitüntették 80. születésnapja alkalmából a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban. Váncsa Jenő 1980 és 1989 között irányította az agrártárcát.
|
||
|
Idén a 13. Voronyezsgagro Akit valami miatt a (keleti) agrárvilág érdekel, nem kell szomorkodnia, de még a képen látható voronyezsi agráregyetemre se menjen el, ezúttal valóban elég mellé menni...
|
||
|
Ha november: irány Szófia! Amennyiben valaki a food-bizniszben érdekelt és kíváncsi arra, milyen lehetőségek vannak a Balkánon, bátran menjen el Szófiába novemberben, az InterFood Bulgária 2008 rendezvényre. Ital, hús, tej, bor, s mi szem-szájnak ingere lesz ott, na és az utolérhetetlen bolgár vendégszeretet :-)
|
||
|
Magyar Élelmiszerek Hete Szerbiában Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg Újvidéken a szerbiai Metro áruházakban megrendezett Magyar Élelmiszerek Hetét. A résztvevők zöme hús- és tejipari vállalat.
|
||
|
Ismét volt Moszkvában World Food Idén szeptember 23-26. között ismét megrendezték az orosz fővárosban a World Food nemzetközi élelmiszeripari kiállítást, 1992. óta immár 17. alkalommal. Ez a Prodexpo és az Arany Osz kiállítások mellett a harmadik legnagyobb seregszemléje az orosz agráriumnak külföldi kiállítók részvételével.
|
||
|
Magyar kertészek Berlinben A Berlinben idén február 7-9-én immár 16. alkalommal megrendezett Fruit Logistica Nemzetközi Gyümölcs- és Zöldségmarketing Szakkiállításon minden eddiginél nagyobb, 198 négyzetméteres standon 14 magyar kiállító vállalat mutatta be termékeit. Az évek óta fejlődő berlini kiállítás mára a világ legjelentősebb nemzetközi eseményévé vált az ágazat szereplői számára.
|
||




































































































































































































































































































































































































































